Sport

2013.03.15. 17:40

Jó meccs van kilátásban

Debrecen - A Debreceni Hokiklub junior csapata a lengyel KH Sanok-ot fogadja vasárnap délben.

Debrecen - A Debreceni Hokiklub junior csapata a lengyel KH Sanok-ot fogadja vasárnap délben.A találkozó a szlovák junior bajnokság keretein belül kerül lebonyolításra, ám a lengyel csapat eredményei nem számítanak bele a bajnoki versengésbe.

A megközelítőleg 40 ezer lakosú dél-lengyel város, Sanok jégkorongcsapata az elmúlt idényben a bajnokságot és a kupát is elhódította hazájában, ám az utánpótlás kerete koránt sem olyan ütőképes, mint azt ezek után gondolhatnánk. Talán ez volt az oka annak is, hogy végül a szlovákok - a magyar csapatokkal ellentétben - elutasították a KH Sanok nevezését a junior bajnokságukba, így csupán edzőmeccs jellege lehet ennek a találkozónak, hiszen egyszer mindenkivel megmérkőznek a lengyel fiatalok, ám az eredmények nem számítanak bele a pontvadászatba. A KH Sanok eddigi mérkőzéseit böngészve kiderülhet, hogy annyira nem is gyenge a csapat, viszont nagyon rapszodikus a szereplésük. Képesek nagy meglepetésre, de hatalmas pofonokba is bele tudnak szaladni. Mint tudjuk, a Debreceni HK a hatodik helyen végzett a szlovák junior bajnokság alapszakaszában, több ellenfelüket is sikerült két vállra fektetniük Könczeiéknek. Mindenesetre, Debreceni Jégcsarnokba, a 12:15-kor kezdődő mérkőzésre kilátogató szurkolók egy nagyon jó mérkőzésre számíthatnak. A DHK vár minden hoki rajongót!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!