Sport

2013.03.09. 18:32

DVTK vs. Haladás - Edzői nyilatkozatok

Szentes Lázár és Artner Tamás szerint is a szombathelyiek három belső védős játéka volt az 1-1-es döntetlennel végződött DVTK - Haladás NB I-es bajnoki egyik kulcspontja.<strong>

Szentes Lázár és Artner Tamás szerint is a szombathelyiek három belső védős játéka volt az 1-1-es döntetlennel végződött DVTK - Haladás NB I-es bajnoki egyik kulcspontja.Szentes Lázár (Diósgyőri VTK): – A Haladás jól megszervezte a védekezését, a három belső védő ugye öt védőt jelent, nagyon nehéz volt ellenük játszani. Az első félidőben találtunk rést, másodikban nem volt meg az a fittség, hogy ez ellen győzzünk. A végén már csak felívelgetés maradt, de ez nem hozott eredményt.

Artner Tamás (Szombathelyi Haladás): – Arra készültünk, amit kaptunk, fergeteges mérkőzést játszott a két csapat. A hazaiak támadójátéka ellen három belső védővel kezdtünk, ez meg is határozta a játékunkat. Szervezettek voltunk, voltak lehetőségeink is, sokat tett a csapat az értékes egy pont megszerzéséért.



A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 19. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Szombathelyi Haladás együttesét fogadta szombaton 14 órától az Andrássy úti Katlanban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!