Sport

2013.03.03. 10:36

Az utolsón azért megszületett az első

Nyíregyháza - A férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszát a végül tizedik helyen záró NYKK-nak nem kellett megizzadnia a debreceni sikeréért.

Nyíregyháza - A férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszát a végül tizedik helyen záró NYKK-nak nem kellett megizzadnia a debreceni sikeréért.Már lezuhanyoztak, és a busz körül gyülekezve várták a hazaindulást a nyíregyházi férfi kosarasok, amikor az alapszakasz zárófordulójának utolsó fordulójában még nem minden mérkőzés eredménye volt ismert. Tény, nem a sportág történetének valaha volt legküzdelmesebb összecsapását vívták Debrecenben – de nem is a legpontgazdagabbat, hiszen a keleti rangadón a két csapat 111 egységet szorgoskodott össze...

A Marso-NYKK 46 százalékos mezőnymutatóval termelt 71 pontja elég volt a több mint magabiztos sikerhez, a mindössze negyven kapott pont – legyünk pozitívak – dicséri a védekezést, de a debreceni támadójátékot semmi esetre sem. Viszont úgy is meg lehet közelíteni a kérdést, hogy a légiósaitól lecsupaszított (egyedül az Izzo-csere maradt el) Factum kevesebb pontot dobott a Nyíregyházának hazai pályán, mint hét közben Szombathelyen (44).

A szombat esti meccs amúgy elég hamar eldőlt: Medve Máté nyitányt jelentő büntetői után 19–2-re lépett el az NYKK, a Debrecen az első mezőnykosarát a kilencedik percben jegyezte. A folytatásban a zónavédekezés ellen már nem volt ilyen folyamatos a vendégek támadójátéka, de a láthatóan extrán motivált, betegségből visszatérő Mohácsi Máté nagyon odatette magát. Mellette olykor-olykor Bennet Davis nőtt még fel a feladathoz, és ez elég volt a több mint harmincpontos győzelemhez.

A színvonalról külön említést nem tennénk, mindenesetre a győzelemmel az alapszakaszt a tizedik helyen záró nyíregyházi csapat élvonalbeli története során soha ilyen kevés pontot nem kapott egy meccsen, mint ezúttal. És az utolsó fellépésen végre megszületett első idegenbeli sikere is.

Maradjunk annyiban: mindezekhez ideális ellenféllel találta szemben magát...

 

Jegyzőkönyv

Factum Sport Debrecen–Marso-Nyíregyháza KK 40–71 (6–19, 11–16, 9–18, 14–18)

Debrecen, 100 néző, v.: Hegedűs T., Fodor A., Vida B.

Debrecen: Helmeczi 8, Medve 21/6, Vas V. 2, Izzo 4, Cseh Gy. 3/3. Csere: Benőcs 2, Hajmássy, Nagy S., Bujdosó. Edző: Jason Okrzesik.

NYKK: Nelson 9, Berkis, Mohácsi 28/15, Boldizsár 3/3, B. Davis 17/3. Csere: Kaluha 7, Polyák 5, Varga M., Siska, Mondzinger 2. Edző: Ferenczi Tamás.

Az eredmény alakulása, 1. perc: 2–0, 8.: 2–19, 17. p.: 9–30, 22.: 22–35, 29.: 24–52, 34.: 32–58, 36.: 32-63.

Mesterszemmel

Jason Okrzesik: – A védekezésünk sokkal jobb volt, mint Szombathelyen, ennyi kapott ponttal normál esetben meccset lehet nyerni.

Ferenczi Tamás: – Fontos volt a győzelem, s örülök, hogy csapatom motiváltan játszott. Főként a védekezéssel lehettem elégedett.


Kosárlabda: NB I. A csoport

Férfiak, 22. forduló, további eredmények

Sopron–Zalaegerszeg 71–72 (20–17, 22–14, 19–16, 10–25)

Kaposvár–Jászberény 79–84 (22–23, 18–22, 18–21, 21–18)

Szeged–Pécs 82–90 (17–20, 23–27, 20–16, 22–27)

Szombathely–Alba Fehérvár 72–77 (19–28, 16–18, 23–23, 14–8)

Körmend–Paks 94–85 (26–25, 21–16, 26–27, 21–17)

Az alapszakasz végeredménye:

1. Alba Fehérvár 22 17 5 1935–1603 39

2. Paks 22 16 6 1908–1707 38

3. Kaposvár 22 15 7 1889–1779 37

4. Jászberény 22 14 8 1809–1760 36

5. Körmend 22 11 11 1887–1925 33

6. Sopron 22 11 11 1695–1682 33

7. Szombathely 22 11 11 1919–1810 33

8. Pécs 22 10 12 1689–1764 32

9. Zalaegerszeg 22 9 13 1722–1896 31

10. Nyíregyháza 22 8 14 1700–1727 30

11. Szeged 22 8 14 1823–1872 30

12. Debrecen 22 2 20 1437–1888 24

Az 1–5. helyezett a Szolnokkal kiegészülve a felsőházban, a 6–12. pozícióban végzettek az alsóházban folytatják a középszakaszt.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!