Sport

2013.02.14. 11:27

Szántai: "Győzni megyünk!"

Dágon játssza csütörtökön 18 órától a bajnoki negyeddöntő első találkozóját a Vegyész.

Dágon játssza csütörtökön 18 órától a bajnoki negyeddöntő első találkozóját a Vegyész. Mielőtt magáról a párharcról beszélt volna, egy, a klubhoz is köthető sikert említett meg először Dudás András, a Vegyész RC edzője.

– Az előző hét végén rendezték meg Kecskeméten a fiú VI. korcsoportos diákolimpia országos döntőjét, amelyen három játékosunk is volt a kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium csapatában – kezdte a szakember. – Az Árva Milánt, Szabó Mátét és Balázs Dávidot is felvonultató együttes a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium mögött végzett a harmadik helyen. Ezen iskolák gárdái gyakorlatilag az adott város élvonalbeli csapatában a juniorkorú játékosok.

Hosszú évek kellenek

Ezen fináléban (ahol négy meccset vívtak a surányisok; a két csoporttalálkozót, egy elődöntőt, továbbá a bronzcsatát) szerepelt „gyerekek” érthető módon felmentést kaptak a VRCK hétfői foglalkozása alól.

– De kedden már bekapcsolódtak a közös munkába – folytatta Dudás András, aki a helyi utánpótlással kapcsolatban hozzáfűzte azt is: – Fiatalokkal foglalkozni szép feladat... Ezek a srácok, maradva a mostani sikernél, nálunk, a klubban végzik az edzéseket, amely mellé a Surányi odateszi a magáét. Egy tehetség nem hipp-hopp „jön ki”, ahhoz hosszú évek kellenek, de a város mindig tudott nevelni ilyen röplabdázókat, és remélem, hogy ez a jövőben sem lesz másképp.

Ezután a trénerrel való beszélgetés a negyeddöntőre irányult.

– A többiek csinálták a dolgukat, kinek mennyit engedett a munkája – árulta el Dudás András. – A szerdai nap, érthetően, már nem arról szólt, hogy agyonhajtsuk magunkat, inkább csak hangulatban próbáltunk maximálisan felkészülni a most induló csatára. Lepróbáltunk bizonyos részeket, elemeztük a várható szituációkat, dági támadásokat, például, hogy ki, hová üt. Ismerjük őket, tisztában vagyunk az erősségeikkel, mint ahogy ők is a mieinkkel és igaz ez az úgymond gyengébb pontokra is. A jó csapat akkor jó csapat, ha éles helyzetben képes kihozni a legjobb formáját, ugyanis minden taktikai elképzelés annyit ér, amennyit a pályán megvalósítanak belőle a játékosok.

Elkapnák a ritmust

A tréner egy korábbi nyilatkozatában hatvan százalékot adott a Dágnak a négy közé kerülésre, míg maguknak negyvenet.

- A negyven százalék azért nem olyan kevés ebben a játékban... – fogalmazott Dudás András. – Ha a dágiak kifognak egy rosszabb napot, mi pedig jó átlagot hozunk, elkapjuk a ritmust, akkor bármi előfordulhat. A párharc öt mérkőzésből áll, így akkor sem kell szomorkodni, ha netán elmegy az első meccs, és akkor sem kell nagyon örülni, ha meg van...

ÉM-MI


A visszatérő szavai

Amint arról hírt adtunk korábban, az egy éve „elmaradt” volt liberó, Szántai Balázs újra edzésbe állt a Vegyésznél – szerdán őt is megkerestük.

– Egy évig egy percet nem röplabdáztam – mondta a VRCK 28 éves játékosa. – A munkahelyem miatt sem fért bele az időmbe, de most szerencsére változás történt, ugyanis átkerültem egy másik helyre. Ez az egész újrakezdés egy hirtelen elhatározás volt, azért is, mert a lelátón ülve úgy éreztem, tudnék segíteni a csapatnak, kintről nagyon rossz volt nézni a hibákat. Lenyugodtam, feltöltődtem, majd kiderül, hogy hat edzéssel a hátam mögött mennyire fog menni. A Dág évek óta együtt van, de győzni megyünk!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!