Sport

2013.02.06. 17:45

Leukémiával kezelik Norvégiában Karl Erik Böhnt

Budapest, 2013. február 6., szerda (MTI) - A következő fél évben hazájában, Norvégiában kezelik Karl Erik Böhnt, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát.

Budapest, 2013. február 6., szerda (MTI) - A következő fél évben hazájában, Norvégiában kezelik Karl Erik Böhnt, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát.

A magyar szövetség (MKSZ) szerdai közleménye szerint a nemzeti válogatottal decemberben Európa-bajnoki bronzérmes norvég szakembernél egy év eleji vizsgálat során akut leukémiát diagnosztizáltak, amelynek azonnal megkezdték a gyógykezelését Oslóban.

A válogatottat 2011 augusztusa óta irányító Karl Erik Böhn, aki a jövő héten lesz 48 éves, a nyárig terjedő időszakig kezelései mellett a magyar csapat felkészítésének stratégiai-tervezési, elemző munkáját végzi.

A napi gyakorlati teendők, illetve a március 18-24., illetve a május 31.-június 9. között sorra kerülő válogatott hetek idején a közös felkészülések levezetése Siti Bea másodedző feladata lesz.

A tervek szerint a csapat a nyár elején Norvégiába utazik edzőtáborozni, ekkor - amennyiben gyógykezelése megengedi - Karl Erik Böhn személyesen is ott lesz a válogatottal.

"A Magyar Kézilabda Szövetség nevében teljes támogatásomról biztosítottam Karl Erik Böhnt" - hangsúlyozta Vetési Iván, az MKSZ elnöke. "Mellette állunk, és amiben csak tudjuk, segítjük gyógyulását. Biztos vagyok benne, hogy Karl Erik fél év múlva egészségesen és teljes erővel folytatja majd munkáját a magyar női válogatott mellett, és - amennyire kezelése engedi - a következő hónapokban is aktívan dolgozik majd a csapat sikeréért."

A női válogatott biztos résztvevője a december 7. és 22. közötti szerbiai világbajnokságnak.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!