Sport

2013.02.15. 14:26

Húsz sportág világbajnoksága az Eurosport idei kínálatában

Budapest, 2013. február 15., péntek (MTI) - Többek között húsz sportág világbajnokságának küzdelmeit tűzi műsorára az Eurosport, illetve az Eurosport 2 televíziós csatorna ebben az évben.

Budapest, 2013. február 15., péntek (MTI) - Többek között húsz sportág világbajnokságának küzdelmeit tűzi műsorára az Eurosport, illetve az Eurosport 2 televíziós csatorna ebben az évben.Az 1996 óta magyar nyelven is elérhető csatorna pénteki sajtóbeszélgetésén - amelyen részt vett Benjamin Deshayes, az Eurosport közép-kelet európai regionális igazgatója - elhangzott, hogy kiemelten fontos lesz a júliusi barcelonai úszó-, illetve az augusztusban Moszkvában sorra kerülő atlétikai világbajnokság. Szabó Gábor, a magyar nyelvű szerkesztőség vezetője hozzátette: nagy hangsúlyt kap a túraautó-világbajnokság (WTCC) is, amelyen Michelisz Norbert már egy gyári Hondával indul. A WTCC-ről a futamok mellett összefoglalókat is láthatnak majd a nézők.

Hajdú B. István kommentátor kiemelte, továbbra is láthatóak lesznek majd a német labdarúgó-bajnokság első, illetve másodosztályú küzdelmei. Átlagosan heti nyolc mérkőzést, öt első- és három másodosztályú összecsapást sugároz a csatorna.

A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a tervek szerint hamarosan az úgynevezett 4K-s rendszerben, azaz Super HD minőségben is figyelemmel lehet majd követni a közvetítéseket.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!