Sport

2013.02.05. 13:01

Bundabotrány - A Liverpool-Debrecen BL-meccs is érintett

Budapest, 2013. február 5., kedd (MTI) - A 2009-es Liverpool-Debrecen Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés is érintett a nemzetközi bundabotrányban az angol sajtó értesülése szerint.

Budapest, 2013. február 5., kedd (MTI) - A 2009-es Liverpool-Debrecen Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés is érintett a nemzetközi bundabotrányban az angol sajtó értesülése szerint.A Daily Mail című lap internetes kiadásában megjelent cikk arról számol be, hogy a Liverpool által 1-0-ra megnyert találkozó egyike annak a 380 futballmeccsnek, melyet az Europol hétfői bejelentése szerint a nemzetközi bűnszervezet - a gyanú alapján - az Európai Unió országaiban manipulált.

A cikk szerint Vukasin Poleksicnek, a hajdúságiak kapusának azért fizettek, hogy több mint két gól szülessen a meccsen. Ahogy a lap fogalmaz, amennyiben ez volt a montenegrói hálóőr "feladata", nem végzett jó munkát, ugyanis a találkozó hivatalos statisztikája szerint az angol gárda játékosai hétszer találták el a debreceni kaput. Ugyanakkor az is szerepel a cikkben, hogy az utolsó negyedórában nem sok dolga volt Poleksicnek, mivel Rafael Benitez, a Vörösök akkori mestere védekező felfogású cserékkel próbálta bebiztosítani a minimális előny megtartását.

Rob Wainwright, az Europol igazgatója hétfőn leszögezte, az elcsalt mérkőzések között két Bajnokok Ligája-mérkőzés volt, az egyiket pedig Angliában játszották.

A jelenleg is a Debrecent erősítő Poleksicet 2010-ben eltiltotta az európai szövetség, mivel a fegyelmi bizottság határozata szerint elmulasztotta jelenteni, hogy egy későbbi, de ugyancsak 2009-es találkozó, a Fiorentina elleni BL-mérkőzés alkalmával a vesztegetési kísérlet alanya volt. Ugyanezért Mészáros Norbertet is eltiltotta az UEFA, ugyanakkor őt később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette, mert nem találta bizonyítottnak, hogy kapcsolatba lépett volna olyan személyekkel, akik meg akarták őt vesztegetni. Poleksic büntetését viszont helybenhagyta. A CAS közleménye azonban akkor leszögezte: a vizsgálat során az nem nyert bizonyítást, hogy manipulált eredmény született volna az ominózus találkozón, melyen a Fiorentina 4-3-ra győzött a Debrecen ellen.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!