Sport

2013.02.14. 15:07

Az NB II-esek 50 milliót kapnak, míg az NB III-as bajnokság lesz a profik alsó szintje

Miskolc - Az MLSZ Megyei Igazgatóságának ligaértekezletén sok érdekességről számoltak be a sportág helyi vezetői.

Miskolc - Az MLSZ Megyei Igazgatóságának ligaértekezletén sok érdekességről számoltak be a sportág helyi vezetői. A miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központ (az ITC) színháztermében – ilyenre sem volt még példa – egyszerre üléseztek a megyei I. és II. osztályú bajnokságokba sorolt klubok vezetői, valamint az érintett szakosztályok és csapatok irányítói, szakvezetői. Sajti Viktor, az MLSZ megyei igazgatója több pályázatra hívta fel a figyelmet: kis túlzással azt is írhatjuk, hogy az az egyesület, amelyik rendelkezik „bizonyos mennyiségű” önrésszel, akár füves, vagy műfüves pályát is építhet, újjávarázsolhatja sporttelepét, hogy az eszközbeszerzésről, vagy az utánpótlás-nevelés ügyét elősegítő akciókról már ne is beszéljünk.

Pénz áll a házhoz

Balázs András, az MLSZ megyei igazgatóságának társadalmi elnöke, az amatőrök országos első embere ezúttal sem csomagolta be véleményét, szokásához hűen szókimondó volt: – A hátország átszervezése lehetőséget ad a találkozók manipulálására, ezért azt kértem az MLSZ-ben, hogy az NB I-es tartalékcsapatok NB II-es meccseire mindenhová küldjenek ellenőrt. Egy szóval sem mondom, hogy ez megoldaná a problémákat, de már a puszta látszat is sokat jelentene. Miért van erre szükség? Mert a kiesők az NB III-ba jönnek, az NB III-ból búcsúzók a megyei I. osztályba esnek vissza, az utóbbitól elköszönők pedig a megyei II. vonalba kerülnek, vagyis a mezőny úgymond önmagát tolja lefelé. Mint az amatőrök „vezérszónoka” nem örülök annak, hogy az ország mintegy hatvan, kisebb-nagyobb településének csapata felülről jön majd a megyei bajnokságokba, s ha egy-egy szakosztályban csak száz gyerek futballozik, akkor már hatezer gyereket kell megmentenünk a sportág számára a kötelezően előírt Bozsik-programmal. Ami pedig az MLSZ-t illeti: a majdani egycsoportos NB II-ben szereplők jól járnak, hiszen a szövetségtől egy évre ötven millió forintot kapnak, míg a háromcsoportos NB III úgynevezett vegyes-nyílt bajnokság lesz, ez a vonal jelenti majd a profi alsó szintet. Az kétségtelen, hogy a megyei I. és II. osztályok sokkal izmosabbak lesznek, mint eddig, hiszen az NB-s csapatokból kiszorulók itt kötnek ki.

A ligaülésen – amelyen elkészítették a tavaszi idény sorsolásait – szóba került a megyei rendőrfőkapitány és a Miskolc városi kapitány közös javaslata, mely szerint az idegenbe utazó csapatokat kísérje el egy vendégrendező, aki szükség esetén sokkal eredményesebben tudja megfékezni „saját” szurkolóit, mint az otthoni klub biztonsági személyzete. Az elképzelés helyességéhez aligha férhet kétség, esetleges megvalósításáról később döntenek.

ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!