Sport

2013.01.25. 14:44

Szécsinek még szoknia kell a tempót

Debrecen - A DVSC-TEVA 18 esztendős támadója tudja, sokat kell még dolgoznia ahhoz, hogy stabil csapattag legyen.

Debrecen - A DVSC-TEVA 18 esztendős támadója tudja, sokat kell még dolgoznia ahhoz, hogy stabil csapattag legyen.Keretet hirdetett az U21-es válogatott szövetségi edzője, Róth Antal, aki Debrecenbe is postázott egy meghívót, mégpedig a DVSC-TEVA csatárának, Szécsi Márknak. A támadó ugyan még csak 18 esztendős, de amolyan megelőlegezett bizalom gyanánt ő is ott lehet vasárnaptól keddig Telkiben, ahol a rövid edzőtábor végén a csapat megmérkőzik az NB II-es Csákvárral.

– Nagyon meglepődtem, de természetesen roppant boldog voltam, amikor értesültem arról, hogy számítanak rám az U21-es korosztályos válogatottnál – mondta a Hajdú-bihari Naplónak Szécsi. – Mivel az U19-es gárdával nem úgy szerepeltünk, ahogyan elterveztük, hiszen nem jutottunk be az elitkörbe, nem számítottam a meghívóra. Annak érdekében, hogy megragadjak a huszonegy évesek között, azonban még rengeteget kell tennem, de nyilván ez a célom – fogalmazott a játékos.

Arany(ak)ra hajtanak

Arra is kíváncsiak voltunk, miként tudja kezelni a vele szemben támasztott elvárásokat, ugyanis sok Loki-drukker benne látja a jövő egyik nagy csatáregyéniségét. – Köszönettel tartozom a szurkolóknak, hogy ennyire bíznak bennem, a teljesítményem alapján majd eldönti a szakvezetés, mikor jön el az én időm. Jómagam edzésről edzésre száz százalékot igyekszem nyújtani. Tudom, hogy szoknom kell az NB I. tempóját, vélhetően nem is bírnék még végig egy meccset, ugyanis ott jóval nagyobb a hajtás, mint a másodosztályban.

Szécsi Márk a DVSC tavaszi kilátásairól elmondta, a Ligakupában és a Magyar Kupában is képesnek tartja a csapatot az elsőségre, ez is a céljuk a hajdúságiaknak. – A bajnokságban sem szeretnénk előre lemondani az aranyéremről, holott komoly a hátrányunk a Győrrel szemben. Azonban nem szívesen tekintek ilyen messzire, mindig az előttünk álló meccset akarjuk megnyerni, most a Létavértes elleni párharcokat az MK-ban, aztán a soron következő kilencven perceket – zárta mondandóját a támadó.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!