Sport

2013.01.25. 10:33

Meszes: kis falu, jó csapat

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjának őszi idénye után Meszes gárdája vezeti a mezőnyt.

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjának őszi idénye után Meszes gárdája vezeti a mezőnyt.A mindössze szűk kétszáz lelkes község együttese tizenöt találkozójából tizenegyet megnyert, egyszer döntetlenül mérkőzött, háromszor pedig kikapott. Mindez 45-23-as gólkülönbséggel és 34 ponttal párosul, így a társaságnak esélye van a bajnoki cím kiharcolására.

– Mivel sokan elmentek tőlünk a szezon előtt, ezért csupán azt tűztük a fiúk elé, hogy kerüljék el a kiesési zónát – kezdte Nagy László, a klub elnöke, aki az edzői tisztséget is betölti. – Ha a táblázatra pillantok, akkor bizony az jut eszembe, hogy alaposan melléfogtunk, már ami a céljaink meghatározását illeti. A második helyezett Szalonnával szemben ugyanis 5, a harmadik és negyedik Mályinkával, valamint Parasznyával szemben pedig egyaránt 6 pont az előnyünk. Ezt annak köszönhetjük, hogy minden fordulóban ugyanabban az összeállításban léptünk pályára, továbbá jó széljárást kaptunk el, végső soron pedig a szerencse is mellénk szegődött.

„Tűzbe” mentek

Az elnök ezután górcső alá vette csapatrészeiket és különösen támadóikat emelte ki.

– Szerzett góljaink száma alapján a harmadikok vagyunk a képzeletbeli listán – folytatta Nagy László, majd hozzátette: – A védőmunkában is jeleskedtünk, ennek következtében holtversenyben a másodiknak legkevesebbszer került a hálónkba a labda, de nincs okom arra sem, hogy megjegyzést tegyek középpályásainkra, ugyanis ők is kiváló formát árultak el. Egységes, jól küzdő csapatot sikerült összeraknom, s nem tudtam olyat kérni a fiúktól, amit ne teljesítettek volna. Azt is mondhatom, hogy tűzbe mentek értem és a klub színeiért. Itt jegyzem meg, hogy az őszi „sikertortából” egy szelet mindenképpen Juhász István szakosztályvezetőt illeti, vezetőtársam magas szintű munkát végzett, a feltételek biztosításából vette ki a részét.

Kiemelkedtek

A meszesiek kerettagjai közül Szurkos Norbert kapus, Barnóczki Gábor, Tamaskó Gábor és Szabó Norbert védő, Juhász Tamás és Béres Zsolt középpályás, Kálló Károly és Petránszki Péter támadó játéka emelkedett társai fölé. Eddig senki nem jelentette be távozási szándékát, igazolni is csupán egy labdarúgót akarnak, a középpálya bal oldalán van némi hiányuk.

– Február első hetében látunk az erőgyűjtéshez, a múcsonyi műfüves pályán dolgozunk majd – tekintett előre az elnök. – Persze csak a hétvégeken tartunk foglalkozásokat, a fiúk ugyanis dolgoznak, több edzés megtartására ezért nincs lehetőségünk. Teremtornákat is beiktatunk, ott leszünk a hagyományos Borosi Kupán, aztán nevezünk a kazincbarcikai Téli Kupára is.

Nagy Lászlótól végül megkérdeztük, hogy ha megszerzik az aranyérmet, neveznek-e a megyei elitre, mire a meszesiek első embere így felelt:

– Most még nem tudjuk, hogy az önkormányzat milyen támogatásban részesít minket, így erről, különösen most, télvíz idején, korai beszélni. Egyébként is először végig kell játszanunk a tavaszi idényt, sorra-rendre be kell gyűjtenünk a 3 pontokat, aztán oszthatunk és szorozhatunk...

ÉM-KT


A gólszerzők

16 gólos: Kálló Károly

13 gólos: Petránszki Péter

6 gólos: Lakatos István

3 gólos: Béres Zsolt

2 gólos: Bári Kristóf, Mázik Ádám

1 gólos: Bastyúr Tibor, Galkó Tibor, Szabó Norbert


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!