Sport

2013.01.18. 08:46

A nap kérdése Diósgyőrben: visszatér-e Sekour?

Az ügyvezető szerint Seydivel minden rendben, Sekournak pedig pénteken kell visszajönnie.

Az ügyvezető szerint Seydivel minden rendben, Sekournak pedig pénteken kell visszajönnie.A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának ügyvezetője, Dudás Hunor érdeklődésünkre arról számolt be, hogy sikerült megállapodniuk a francia-szenegáli csatárral, l Imam Seydivel, akit mostantól 2014. június 30-ig köt szerződés a klubhoz. Mint ismert a 27 éves csatárral való tárgyalások nem voltak zökkenőmenetesek, a támadó az év utolsó bajnokiján az utolsó pillanatban kikerült a keretből, és a tavaly év végi évadzáróra sem kapott meghívást. Decemberben a játékos és a klub képviselői többször is tárgyalóasztalhoz ültek, és mostanra sikerült mindkét fél számára elfogadható egyezséget kötni. Arra a kérdésünkre, hogy ezt azt is jelenti-e, hogy az anyagiak terén sincs már probléma a klub és a játékos között, valamint, hogy Seydi szerződésének átdátumozása azt egyenlő-e, hogy a csatár jelenlegi kérői biztos, hogy kosarat kapnak a téli átigazolási szezonban, Dudás Hunor így felelt:

– Igen, mindenben dűlőre jutottunk a játékossal, így az anyagiak terén is. Hogy Seydi tavasszal is a DVTK-ban futballozik-e, az attól függ, hogy a labdarúgó iránt érdeklődő klubok hajlandóak-e kifizetni a kivásárlási árát. Ha igen, akkor lehetséges, hogy akár már most télen elszerződhet tőlünk.

Sekourról

Egy másik diósgyőri játékosról is érdeklődtünk az ügyvezetőnél, Youssef Sekourról. Ugyanis a francia-marokkói középpályással kapcsolatban még a múlt héten szerdán az jelent meg a DVTK honlapján, hogy a Pápára kölcsönadott játékost visszarendelték Diósgyőrbe, és hogy a múlt hét második felében vissza kell érkeznie. Nos, a játékos azóta sem tűnt fel Miskolcon, viszont szó volt róla, hogy a Győri ETO FC-hez szerződik. A Győr-Sopron-Moson megyében megjelenő Kisalföld című napilapban két napja a következő hír látott napvilágot: ,,A marokkói Youssef Sekour (Diósgyőr) szívesen jött volna Győrbe, ám az ETO szerint a borsodi klub számukra magas kivásárlási árat szabott meg. Ráadásul Sekour mindkét térdén korábban keresztszalag-operációt végeztek és ez így együttesen kockázatot jelentett a zöld-fehér klub számára.”

Ezzel kapcsolatban Dudás Hunor annyit mondott, hogy valóban volt tárgyalás Sekour esetleges Győrbe szerződése ügyében, de a labdarúgó próbajátékon nem vett részt a Rába-partiaknál, és a pénteki napon Diósgyőrben kell edzésre jelentkeznie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!