Sport

2012.10.02. 11:32

Több rendszert is megtanultak

Az őszi idényben eddig remekül szerepel a Sátoraljaújhelyi TK megyei II. osztályú labdarúgó csapata.

Az őszi idényben eddig remekül szerepel a Sátoraljaújhelyi TK megyei II. osztályú labdarúgó csapata.A zempléniek évekkel ezelőtt megjárták már az NB III-at, majd hosszú ideig a megyei elitben szerepeltek. Utóbbinak azonban a nyáron búcsút intettek és a II. osztály Keleti csoportjába kerültek. Most vezetik a táblázatot, úgy tűnik tehát, hogy a határmenti város klubvezetésének sikerült rendet teremtenie a szakosztály háza táján.

Végveszéllyel fenyegetett

– Nagy utat tettünk meg – kezdte Szabó László, az STK szakmai vezetője. – Úgy indultunk ennek az esztendőnek, hogy januárban egyenesen megszűnik az újhelyi labdarúgás. Felnőtt csapatunk tizenkét játékosát is megkeresték riválisaink és sportolóink távozási szándéka végveszéllyel fenyegetett minket. Végül az utolsó utáni órákban sikerült megállapodnunk a fiúkkal, így folytathattuk a bajnokságot. Az átszervezés miatt azonban öt csapatnak is búcsút kellett intenie a megyei I. osztálynak és „véletlenül” mi is belekerültünk a szórásba.

Kiesésük után – a szakmai vezető szerint – a legnagyobb erősítést az jelentette számukra, hogy keretüket sikerült együtt tartaniuk, sőt egy-két játékost még szereztek is. Az eredményről a táblázat árulkodik: az STK hét meccsen 19 pontot gyűjtött, 23-3-as gólkülönbsége pedig önmagáért beszél.

– A csapat a győzelmek hatására erősödött – folytatta Szabó László. – Már ott tartunk, hogy ezen a szinten szervezetten futballozunk: két-három játékrendszert is tudunk alkalmazni és megfelelő kondícióval rendelkezünk. A többiekkel szemben az utóbbi jelenti az igazi előnyünket. Még mielőtt valaki rózsaszínben látná a világot, megjegyzem, hogy sok ziccert hagyunk ki – ez fejtörést okoz nekünk –, bár ezzel szemben hét mérkőzésen csak három gólt kaptunk, s erre büszkék lehetünk. Célunk természetesen az, hogy minél jobban szerepeljünk és adott esetben jussunk vissza a megyei I. osztályba, de akkor sem fogunk senkit „kivégezni”, ha ez nem sikerül.

Rendezett háttér

Sátoraljaújhelyen nem érheti szó a ház elejét, már ami az infrastruktúrális hátteret illeti. Elkészült a villanyvilágítással ellátott nagyméretű műfüves pályájuk, továbbá jövő márciusban avatják új öltözőépületüket, amely a régi faház helyén áll majd.

– Városunk vezetése és képviselő testülete lehetőségeihez képest támogatja az STK-t, mint egyesületet – közölte Szabó László. – Büdzsénket a TAO-s pályázati pénzből fogjuk kiegészíteni, így reményeink szerint nem lesznek gondjaink. Persze takarékosan gazdálkodunk: játékosainknak nem fizetünk meccspénzt, csupán üzemanyagköltséget biztosítunk a máshonnan érkezőknek, valamint munkalehetőséget szerzünk azoknak a fiataloknak, akik hosszútávon nálunk képzelik el a jövőjüket.

ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!