Élete legszebb napjával ajándékozták meg Várady Bélát

Várady Béla Sportközpont. Szombattól már ez a felirat hirdeti a putnoki komplexumot. Interjú Várady Bélával, a Vasas egykori olimpiai ezüstérmes labdarúgójával.A térség szülöttének szabadrúgásaitól rettegtek a kapusok. Ha Várady Béla 20-30 méterről rászúrta a labdát és jól találta el, akkor a portásoknak esélyük sem volt a hárításra. A hajdani kiváló csatár (ma támadónak nevezzük...) magyar bajnok lett a Vasassal, kétszeres itthoni kupagyőztes, az 1976/77-es idényben szerzett 36 góljával európai ezüstcipős, az 1972-es, münchehi olimpia ezüstérmese. Az NB I-ben 359 mérkőzésen szerepelt és ezeken 175-ször vette be az ellenfelek hálóját. A válogatottban 36 találkozón 13 találatot jegyzett.

- Méltatásakor elérzékenyült, beszédét sírva mondta el. Ennyire meghatódott?

Várady Béla: Csodálkozik rajta? Ilyen megtiszteltetés, amely engem ért, hát ezt nem lehet felfogni. Mindig nagyot dobban a szívem, ha Putnokra és erre a pályára jövök, de ha most felnézek és azt látom, hogy Várady Béla Sportközpont, hát ne haragudjon, ezt könnyek nélkül nem tudom kiejteni. A szüleim ettől a pályától pár száz méterre laktak. Édesapám tanárként, édesanyám élelmezésvezetőként dolgozott, én pedig reggeltől estig itt koptattam a cipőmet és a füvet. Engem semmi nem érdekelt, csak a futball. Kijöttem reggel és sötét volt, amikor hazamentem, emiatt aztán sokszor megvertek otthon. Istenem, de szép időszaka volt az életemnek! Amire vittem, amit elértem..., nos ezekhez az alapokat itt kaptam. És most engem éltettek, nekem tapsoltak, alig kaptam levegőt, üveges volt a szemem, potyogtak a könnyeim, az érzéseimtől nem tudtam megszabadulni.

- Mikor és hogyan értesült arról, hogy névadó lesz?

Várady Béla: Tamás Barnabás, Putnok polgármestere jelentkezett nálam. Elmondta, hogy mit szeretnének és egyben felkért a Putnok – Kazincbarcika találkozó kezdőrúgásának elvégzésére. Majdnem mentőt kellett hozzám hívni, mert a boldogságtól nem kaptam levegőt.

- Felteszek egy találós kérdést: Góóóóóóóóól, góóóóól, vezetünk! De milyen gólt lőttünk! Egy tizenkilenc éves fiatalember boldogságát jelentem, Várady Béla örömmámorában megcsókolta a kapufát... Hol és mikor hangott el ez a felejthetetlen néhány mondat?

Várady Béla: Fogalmam sincs róla. Segít a megfejtésben?

- Igen, persze. Az 1972-es olimpiai döntőt a rádióban közvetítő Szepesi György szavait idéztem. Mivel szeretnék önnél bevágódni, elmondom, hogy én ezt már vagy kétszázszor hallgattam meg.

Várady Béla: De jó önnek! Én, aki „csináltam” egyszer sem hallottam. Elküldené nekem a magnószalagot?

- Szalagot? Majd átküldöm digitálisan. Ha elmondja az elérhetőségét!

Várady Béla: Ha az internetre gondol, akkor baj van. Nem használom a világhálót, nem értek hozzá. Az erről a gólomról készült felvételt is csak tavaly láttam először, a gyerekeim segítségével. Rámentek a gépre, hogy hová, vagy mire, fogalmam sincs róla, kattintottak néhányat és a monitoron megvillantak a müncheni filmkockák. Tudja mit, libabőrös lettem.

- Mit a véleménye a magyar labdarúgásról?

Várady Béla: Most a névadó alkalmából jókat kell mondanom, vagy az igazat? Ha az utóbbit várja el, akkor nem vagyok elragadtatva, nem sokat léptünk előre. Némelyik NB I-es találkozót megnézem a tévében és azt látom, hogy a focisták olykor állnak a pályán.

- Akkor, ami a válogatottat illeti, vitába szállok önnel. A világranglistán szépen araszolunk előre, már a...

Várady Béla: Félbeszakítom, hagyjuk ezt a „fenébe”. A FIFA világranglistája semmit nem jelent. Csak egy számít: mikor voltunk Európa- és világbajnokságon, vagy olimpián? Évtizedek óta nélkülünk rendezik ezeket a tornákat. Hamarosan kezdődnek a vébé selejtezők, na ezek már számítanak. Ez lesz az igazi értékmérő. Ha kijutunk a világbajnokságra, fejet hajtok. Megmondom őszintén, én nem bízom benne.

- Milyen kapcsolatban áll a Vasassal?

Várady Béla: Örökös tagja vagyok a piros-kékeknek, mindenre meghívnak, állandóan ott vagyok a rendezvényeiken és a bajnokikra is eljárok. Ilyenkor nosztalgiázunk, keressük egykori önmagunkat, emlékezünk a sikereinkre, örülünk, ha megállítanak minket a szurkolók és alaírást kérnek tőlünk, tőlem. A dicső múltunkat senki nem veheti el tőlünk.

- Elárulja, hogy a régi Vasas-tagok közül kikkel tart baráti kapcsolatot?

 Várady Béla: Mindenkivel, hiszen soha nem vesztem össze senkivel. A harag nem az én műfajom! Ihász Kálmántól kezdve Mészöly Kálmánon át doktor Puskás Lajosig valamennyien ma is a cimboráim. Mészöllyel játszottam, aztán az edzőm lett. Csupán az a baj, hogy elszállt néhány évtized.

- Évente hányszor látogat haza?

Várady Béla: Többször. Gömörszöllősön születtem, aztán fociztam a Putnoki Bányászban, majd az Ózdi Kohászban is. A gyökereimtől nem tudok és nem is akarok megszabadulni. Nagyon sokat kaptam szülőfalumtól, aztán az említetett kluboktól, a szüleimtől, az edzőimtől, így amikor csak tudok, jövök. Jövőre hatvan esztendős leszek, megy az idő és az a baj, hogy egyre többször kell kilátogatnom a helyi temetőkbe.

- Hogy tetszett a Putnok VSE – Kazincbarcikai SC NB II-es találkozó?

Várady Béla: Hajtottak a fiúk, volt öt gólt, jónéhány szép megoldás és mozdulat. Nekem mégsem ez az összecsapás marad meg az emlékezetemben 2012. augusztus 25-ről. Ne haragudjon, megint sírok...

- Sírjon csak nyugodtan! Székely Éva olimpiai bajnok úszó örökbecsű könyvének címe is az, hogy Sírni csak a győztesnek szabad. Ön pedig sokszor volt győztes.

Várady Béla: Ez már sporttörténelem! És kérem, írja le: minden putnokinak, minden városvezetőnek és polgárnak köszönöm, hogy életem legszabb napjával ajándékoztak meg.

- Kolodzey Tamás -