Sport

2012.08.20. 14:59

Arad Rally: Egy kizárás margójára – Kazár Miklós nyílt levele

Mint ahogy azt tudjátok a hétvégén lezajlott Arad Rally-n a Felügyelő Testület megfosztott a versenyen elért második helyemtől, azzal az indokkal, hogy a 6-os gyorsasági szakaszon szándékosan akadályoztam a verseny lebonyolítását - írja Kazár Miklós.

Mint ahogy azt tudjátok a hétvégén lezajlott Arad Rally-n a Felügyelő Testület megfosztott a versenyen elért második helyemtől, azzal az indokkal, hogy a 6-os gyorsasági szakaszon szándékosan akadályoztam a verseny lebonyolítását - írja Kazár Miklós.Mindezt tette egy velem az első helyért versenyben lévő versenyzőtársam bejelentése/feljelentése alapján! Azt hozták fel bűnömül, hogy nem a versenykiírásban leírt balesetek esetére vonatkozó előírásoknak megfelelően jártam el! Számomra azóta is rejtély, hogy milyen balesetről van szó? Tudomásom szerint Botkáék nem balesetet szenvedtek, hanem egy defekt miatt kiszakadt futóműnek köszönhetően keresztbeálltak az úton és nem tudtak tovább menni, mindezt egy olyan helyen, ahol sem sportbíró, sem rádiós pont, sem térerő és eleinte még néző sem volt!

Természetesen ez ellen mi fellebbeztünk, a döntést az MNASZ illetékes bizottsága, vagy RSB fogja majd meghozni.

Az hogy a 6-os gyorsasági szakasz után tovább tudtunk versenyezni az is a véletlen műve. Véletlen, hogy egyáltalán tudomást szereztünk arról, hogy ki akarnak zárni minket. Csapatvezetőm Szabadi Levente a versenyirodának kinevezett sátornál állt és egy véletlenül meghallott beszélgetésnek köszönhetően értesült a kizárásról, előtte nem igazán tudta mire vélni a sátorból kijövő Tóth Imre azon gúnyos megjegyzését, hogy „most figyeljetek”! Levente érdeklődésére közölték, hogy ki vagyunk zárva. Persze mi azonnal jeleztük fellebbezési szándékunkat, de a román személyzet erre azt mondta, hogy azt nem lehet!(?) Kovács Levente versenyigazgató közbenjárása kellett ahhoz, hogy a szabályok szerint járjanak el és elhalasszák a döntést a célba érkezés utáni Felügyelő Testületi ülésre!

A gyorsasági szakasz belsőkamerás felvételét teljes egészében, változtatás nélkül felteszem ide! Gondolkodtam, hogy ez a belső felvétel kíván-e egyáltalán valami kommentárt, vagy elég az is, ha megjelenik No Comment címmel, aztán vonja le mindenki a megfelelő következtetéseket.

Amiért mégis leírom, hogy mi történt azon az ominozus 6-os gyorson az az, hogy a belső kamerában nem látszik mi történt az autó mögött, az meg főleg nem, hogy mi zajlott és miért a háttérben! Nem szándékom magyarázkodni, kizárólag a tényeket írom le és azt a két kérdést, ami önkéntelenül is megfogalmazódott bennem és mindenkiben, aki kicsit is ismer.

Tehát, miután Mihalik Péter (Botka Dávid navigátora) megállított bennünket (videón 10:47-nél, „az út közepén áll a kocsink, nem tudtok elmenni mellette” mondta Ő), mi a lehető leghamarabb kiszálltunk az autóból és elindultunk visszafelé a gyorson, hogy jelezzünk a mögöttünk érkezőknek. Én megálltam úgy, hogy lássam még az autómat, Ramón a navigátorom tovább ment, hogy biztonságos távolságban tudjon jelezni a mögöttünk érkezőnek. A következő versenyző Delecour volt, aki Turánék kiesése miatt nem 3, hanem 6 percre rajtolt. Az időközben újra visszaérkező (videón 13:37-nél) Mihalik Péter továbbra is azt közölte (ugyan hang már nincs, de egyértelmű a testbeszéd…) hogy nem tudunk tovább menni, nem férünk el az autójuk mellett. Delecour-t megállítottuk, közöltük vele, hogy miért, ezt Ő tudomásul vette és az autójából ki sem szállva várakozott egészen addig, míg a mögötte érkező vetélytársa (aki defektes kerékkel jött) meg nem érkezett és szintén megállt! Majd mikor észlelte, hogy defektjük van és kereket cserélnek, azonnal megváltozott. Elkezdett velem ordítani, hogy én szándékosan hátráltatom a verseny lebonyolítását és persze őt is! (???) Időközben Botkáék autóját néhány odaérkezett néző(?) segítségével sikerült annyira elmozdítani, hogy elférjünk mellette. Ezt fotózta Delecour navigátora, és ezt tekintették döntő bizonyítéknak ellenünk! A probléma ezzel mindössze annyi, hogy a felvétel kb.10 perccel azután készült, hogy minket megállítottak tehát akkor, amikor az autót már letaszigálták az útról és elindultunk kifelé a gyorsasági szakaszról.

Aki látott már belső felvételt, annak nem kell magyaráznom, hogy ezen a szakaszon, egészen addig, míg Mihalik Péter meg nem állított minket jó tempóban, probléma mentesen haladtunk. Az aradi versenyen nekem egyetlen célom lehetett - ha az év végi bajnoki címre továbbra is esélyes szerettem volna maradni – Herczig és Botka előtt végezni!

A verseny előtt az abszolút értékelés 3. helyén álltam, előttem 7 ponttal Bottka Dávid és 20 ponttal Herczig Norbert. A versenyen a hatodik gyorsasági előtt ugyanez volt a helyzet, azaz Herczig vezetett, Botka második én pedig a harmadik pozícióban voltam, minimális különbséggel. A hatodik gyorsasági első harmadában láttam Herczig autóját az út mellett (videón a hidas után bal oldalon, 4:24-nél) majd az utolsó harmadában Dávid navigátora megállít, hogy a műszaki hibás autójuk eltorlaszolja az utat! Tehát mindkét ellenfelem kiesett a versenyből, és a kényszerű megállás miatt - bármi is történjen - nekem jóvá fogják írni az időmet! Mindezen körülmények ismeretében, ha valaki mégis úgy gondolja, hogy csak úgy passzióból megállítom a versenyt, annak megkérdőjelezném az egészségi állapotát!

Miért tettem volna? Milyen érdekem fűződött, ahhoz, hogy ezt megtegyem!

Delecour nekem nem volt ellenfelem ezen a versenyen, hiszen számomra az aradi versenyen a magyar bajnokság volt fontos, semmi más! A világ legnagyobb ostobasága lett volna részemről a két legnagyobb ellenfelem kiesése után bármit is kockára tenni, és felvenni a versenyt egy nálam sokkal tapasztaltabb és sokkal jobb technikával rendelkező ex VB pilótával. Osváth Péter feltartása pedig nem a mi nevünkhöz fűződik, a 20 másodperces jóváírást egy teljesen más, tőlünk független eset miatt kapta.

Mivel tudom, hogy szóba került, ezért néhány szóval a pályabejárás alatt történt ütközésről is szólnék. Történt, hogy egy keskeny összekötő szakaszon kifordult velem szemben egy román rendszámú autó amit próbáltam kikerülni, de az út annyira keskeny volt, hogy egyszerűen nem fértünk el egymás mellett és összeütköztünk. Én kb. 40-50 km/h sebességgel haladtam és az ütközés következtében autómból azonnal elfolyt a hűtővíz - így a pletykák ellenére - ha akartam volna, akkor sem tudtam elhagyni a helyszínt. Az ütközés után a másik fél nagyon korrekten a helyszínen, írásban elismerte a felelősségét és ezzel le is záródott az ügy. Mi még 3 órát ácsorogtunk mire odaért a mentés és el tudtuk szállítani a sérült autót!

Köszönöm, hogy elolvastátok, üdvözlettel Kazár Miklós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!