Sport

2012.06.01. 19:48

Megkezdte a felkészülést az U16-os válogatott

Miskolc - Munkához látott a magyar U16-os leány kosárlabda válogatott a miskolci Eb jegyében.

Miskolc - Munkához látott a magyar U16-os leány kosárlabda válogatott a miskolci Eb jegyében.Ebben az évben – a tavalyi B-csoportos U18-as leány Európa-bajnokság után – ezúttal is Miskolc ad otthont egy az európai kosárlabda szövetség (FIBA Europe) égisze alatt zajló tornának. Ugyanis ugyanazon a két helyszínen (miskolci városi sportcsarnok, Egyetemi Körcsarnok), amelyiken tavaly, most A-csoportos U16-os leány kontinensbajnoki döntőt rendeznek, július 12-e és 22-e között, amelyen a magyar válogatott is részt vesz. A csapat hivatalosan pénteken a miskolci városi sportcsarnokban kezdte meg felkészülést Mészárosné Kovács Andrea szövetségi edző irányításával, a tervezett 16 fős keretből 14 játékossal (a két hiányzó közül az egyik iskolai tanulmányi elfoglaltság, a másikuk diákolimpiai részvétel miatt nem volt jelen).

Azonban ezt megelőzően sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Miskolc város alpolgármestere, dr. Zsiga Marcell mellett Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója vett részt.

- A tavalyi B-csoportos U18-as leány Európa-bajnokság nagy sikerrel zárult, mind a résztvevők, mind a sportág vezetése elégedettségét fejezte ki a rendezés kapcsán, és amikor megkaptuk a szándéknyilatkozatot Miskolc alpolgármesterétől, hogy szívesen lennének újabb, hasonló rendezvénynek a házigazdái, nem volt kétséges, hogy megpróbálunk Miskolcra hozni egy újabb eseményt – mondta Bodnár Péter. – Az európai szövetségtől két világverseny rendezései jogát nyerte el a magyar kosárlabda szövetség, az U20-as nő Eb-t Debrecen kapta, az U16-os A-csoportos leány Eb-t pedig Miskolc. Mivel a tavalyi szervezőbizottság összetétele nem változott, ez garancia a sikeres rendezésre.

Bodnár Pétert, a rendezvény várható költségvetéséről is megkérdeztük, és azt a válaszolt kaptuk, hogy erre az évre megváltozott a finanszírozási konstrukció, az MKOSZ viseli a költségeket, egy háromoldalú – a szövetség, a miskolci önkormányzat és a sportcsarnokot működtető szervezet között létrejött – megállapodás értelmében. Bodnár Péter elmondása szerint kb. 90-100 millió forint lesz az Eb rendezésének a teljes költsége, amelyben a csapatoktól beszedett rendezési hozzájárulás mellett a szövetségtől kapott pénz, TAO-s pénz, és a miskolci önkormányzat 5 millió forintos támogatása is benne foglaltatik.

– A város számára fontos, hogy Miskolc az ország egyik sportfellegvára legyen, ezért fontosak az ilyen rendezvények, ami nem csak a sportszeretet erősítheti, hanem kihatással lehet, a miskolci fiatalok sportolási kedvére, szokására, és emellett a város pezsgéséhez is hozzájárul – mondta dr. Zsiga Marcell, alpolgármester, a szervező bizottság elnöke. – Nem csak az utánpótlás válogatottak, hanem a felnőttek is Miskolcot választják, a magyar felnőtt női válogatott is itt edzőtáborozott az Eb-re való felkészülés jegyében, illetve vissza is térnek, hogy június 20-án tétmeccset játsszanak a Portugálok ellen. De hogy más sportágat is említsek, a női röplabda válogatott is itt edzőtáborozott. Ez pénzt hoz Miskolcnak, a vállalkozásoknak, idegenforgalmi, turisztikai szinten. Az U20 és az U16-os Eb rendezése közül azért választottuk ez utóbbit, mert ebben szerepel a magyar válogatott. Reméljük, hogy a szervezők nevében hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a csapatnak a legmerészebb tervei váljanak valóra.


Az U16-os válogatott felkészülési programja

Június 1-10.: Edzőtábor Miskolcon

Június 8., 18.00: Magyarország – Szlovákia (felkészülési mérkőzés Miskolcon)

Június 9., 11.00: Magyarország – Szlovákia (felkészülési mérkőzés Miskolcon)

Június 13-17.: Edzőtábor Miskolcon

Június 15-16.: Magyarország – Horvátország (két felkészülési mérkőzés Miskolcon)

Június 19-21.: Edzőtábor Pasaréten

Június 21-25.: Nemzetközi torna Isztambulban (a résztvevő csapatok: Törökország, Magyarország, Bulgária, Hollandia)

Június 27-július 8.: Edzőtábor Miskolcon

Július 6-7.: Magyarország – Olaszország (két felkészülési mérkőzés Miskolcon)

Július 9-11.: Edzőtábor Miskolcon


Az U16-os válogatott keretbe

Az első edzésen résztvevők: Abaházy Anna (Vasas), Aho Nina Daniella (Vasas), Beneda Piroska (BSE), Dubei Debóra (Miskolci VSI), Farkas Fanni (Vasas), Feigl Fanni (Soproni Darazsak), Gundel Takács Anna (BSE), Horváth Bernadett (Csata DSE), Kaposi Pálma (Pécsi VSK), Rick Mónika (AKSC Szekszárd), Szalay Viktória (Vasas), Tóth Tímea (Vasas), Wéber Fruzsina (Vasas), Weninger Virág (Soproni Darazsak). 

A szűk keret tagjai, az első edzésről hiányzók: Dobos Ágnes (Kecskeméti SI), Kuttor Enikő (Soproni Darazsak).

A ,,tartalékok”: Nagy Dorottya (Pécsi VSK), Molitor Dóra (Pécsi VSK), Király Lili (Csata DSE), Sándorfi Dóra (Fejér Kosár), Erdős Georgina (Ferencvárosi TC).

Szövetségi edző: Mészárosné Kovács Andrea.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!