Sport

2012.06.15. 08:03

Foci Eb 2012 - A horvátok jártak jobban

Poznan - A csütörtöki első találkozónak mindkét együttes számára nagy jelentősége volt.

Poznan - A csütörtöki első találkozónak mindkét együttes számára nagy jelentősége volt.A C-csoport első fordulóját sikerrel vették a horvátok, az olaszok azonban csak ikszeltek, így az itáliaiak mindenképpen győzelmet vártak, míg déli szomszédaink már előre kiegyeztek volna a döntetlennel. A kezdésre elállt az eső, de mindössze 14 fok fogadta a pályára lépő játékosokat.

Olasz fölény

Az első helyet a 3. percben Balotelli előtt adódott, aki egy csel után ballal lőtt kapuba és labdája nem sokkal kerülte el a jobb sarkot. Enyhe fölényben futballoztak az olaszok, akik jobbára ellenfelük térfelén tartózkodtak, de számottevő veszélyes helyzetet nem tudtak kidolgozni. A 11. percben Balotelli egyedül maradt a 16-oson belül, de addig „vacakolt”, amíg lövésébe beleléptek a horvát védők. Nem sokkal később Pletikosa avatkozott jó érzékkel a játékba, egy középre tartó lövést öklözött a mezőnybe. Aktívabbak voltak Pirlóék, az óvatos horvátok viszont ritkán jutottak el a „csizmások” kapuja elé. Húsz perc elteltével az addigitól is óvatosabb futballra váltottak a csapatok, csökkent az iram, kissé leült a mérkőzés. A 30. percben Cassano kevert a 16-oson belül, egészen az ötösig jutott, amikor az utolsó pillanatban beérték és szerelték. Nem sokkal később megint Cassano jeleskedett, de kecsegtető helyzetekben rendre rossz megoldásokat választott, így a lábában maradt az olaszok vezető gólja. Ezután Marchisio kétszer is megcélozta a horvát kaput, de egyszer sem tudott túljárni Pletikosa eszén. A 39. percben megszületett az olaszok vezető gólja: Pirlo 20 méterről végzett el szabadrúgást és jobbal a kapu jobb sarkába csavarta a labdát, amelybe Pletikosa csak beleütni tudott.

Mandzukic egyenlített

A szünet után Modric távolról bombázott kapura, labdája azonban elzúgott a léc fölött. Élesedett a küzdelem, ez bizonyára a kapitányok által az öltözőben elmondott „lelki fröccsök” hatására következett be. Az 55. percben füstbombák repültek a pályára, emiatt rövid ideig állt a játék. A horvátoknak nagyobb sebességre kellett kapcsolniuk az egyenlítés érdekében és ezt meg is tették Perisicék. Néhány keményebb jelenet borzolta a kadélyeket, a labdarúgók olykor ugyanis nem kímélték egymást. Az idő múlásával a horvátok egyre elkeseredettebben próbálkoztak és erőfeszítéseiket a 72. percben siker koronázta. Egy beívelés átszállt az olasz védők feje fölött, Mandzukic levette a labdát, majd jobbal, 4 méterről nagy lövést eresztett meg, a labda pedig a bal kapufáról vágodott a háló közepébe. Ennek következtében egyszeriben megváltozott minden: már az olaszok kapkodták jobban a lábukat és próbáltak döntést kicsikarni, de nem jártak sikerrel, sőt akár a horvátok is szerezhettek volna újabb gólt. Végül maradt az 1-1 és ez Slaven Bilic játékosainak kedvez: már négy pontjuk van, míg az olaszoknak csak kettő, így ha a torna egyik lehetséges favoritja tovább akar lépni, akkor az utolsó fordulóban mindenképpen győznie kell majd az írek ellen.

ÉKN-KT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!