Sport

2012.05.20. 20:17

Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella

Budapest, 2012. május 20., vasárnap (MTI) - A bajnok Debrecen simán győzött a Honvéd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, a fővárosi csapat ezzel együtt megtartotta negyedik helyét.

Budapest, 2012. május 20., vasárnap (MTI) - A bajnok Debrecen simán győzött a Honvéd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, a fővárosi csapat ezzel együtt megtartotta negyedik helyét.A harmadik helyen álló Győr nemzetközi kupából történt kizárása miatt a negyedik pozíciónak nagyon komoly jelentősége van, mivel Európa Liga-selejtezőt ér. Az erre hajtó együttesek közül ugyanakkor egyik sem tudott győzni, sőt, a negyedik Honvédhoz hasonlóan a hetedik Diósgyőr is kikapott, míg az ötödik Kecskemét, illetve a hatodik Paks döntetlent játszott.

A második hely minden bizonnyal a Videotoné lesz majd, mivel a Győrnek már csak matematikai esélye maradt az előzésre.

OTP Bank Liga, 29. forduló:

Haladás Sopron Bank-Diósgyőri VTK 2-1

Vasas-Kaposvári Rákóczi 0-1

ZTE FC-MVM Paks 1-1

Budapest Honvéd - DVSC-TEVA 0-3

Videoton FC-Lombard Pápa Termál FC 2-0

szombaton játszották:

Ferencváros-FGSZ Siófok 0-1

pénteken játszották:

Győri ETO FC - PMFC-Matias 3-0

Kecskeméti TE-Újpest FC 0-0

A tabella:

1. DVSC-TEVA 29 21 8 - 62-18 71 pont - bajnok

2. Videoton FC 29 20 3 6 56-19 63 - EL-selejtező

3. Győri ETO 29 19 3 7 54-31 60

4. Budapest Honvéd 29 12 7 10 44-37 43

5. Kecskeméti TE 29 12 6 11 46-38 42

6. MVM Paks 29 11 9 9 43-49 42

7. Diósgyőri VTK 29 12 4 13 39-41 40

8. Haladás Sopron Bank 29 9 11 9 39-35 38

9. FGSZ Siófok 29 9 9 11 30-39 36

10. Ferencváros 29 9 7 13 29-32 34

11. PMFC-Matias 29 8 10 11 33-46 34

12. Újpest FC 29 8 8 13 34-44 32

13. Kaposvári Rákóczi 29 6 14 9 32-41 32

14. Lombard Pápa Termál FC 29 8 6 15 26-38 30

15. Vasas 29 5 9 15 27-48 22 - kiesett

16. ZTE FC 29 1 10 18 24-62 13 - kiesett

A Vasastól 2 büntetőpont levonva.

A 30. (utolsó) forduló programja:

május 26., szombat:

PMFC-Matias - Budapest Honvéd

Újpest FC-Videoton FC

FGSZ Siófok-Kecskeméti TE

MVM Paks-Ferencváros

Kaposvári Rákóczi-ZTE FC

Diósgyőri VTK-Vasas

DVSC-TEVA - Haladás Sopron Bank

Lombard Pápa Termál FC-Győri ETO FC

Korábbi eredmények:

1. forduló (július 15-17.):

Budapest Honvéd-Győri ETO FC 1-2, Kaposvári Rákóczi-Ferencváros 2-2, MVM Paks - Kecskeméti TE 3-2, Diósgyőri VTK-ZTE FC 4-1, Pécsi MFC-Haladás Sopron Bank 1-0, Újpest FC-Lombard Pápa Termál FC 0-1, DVSC-TEVA – Vasas-Híd 5-2, BFC Siófok-Videoton FC 0-0

2. forduló (július 22-24.):

ZTE FC - DVSC-TEVA 0-2, Vasas-Híd - Pécsi MFC 1-2, Lombard Pápa Termál FC-BFC Siófok 2-0, Haladás Sopron Bank-Budapest Honvéd 2-4, Győri ETO FC-Újpest FC 1-0, Videoton FC-MVM Paks 4-0, Ferencváros-Diósgyőri VTK 1-1, Kecskeméti TE-Kaposvári Rákóczi 4-0

3. forduló (július 29-31.):

Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 1-2, DVSC-TEVA - Ferencváros 1-0, MVM Paks-Lombard Pápa Termál FC 1-1, Budapest Honvéd - Vasas-Híd 4-0, Pécsi MFC-ZTE FC 2-1, BFC Siófok-Újpest FC 2-0, Kaposvári Rákóczi-Videoton FC 2-0, Győri ETO FC-Haladás Sopron Bank 1-0

4. forduló (augusztus 5-7.):

Ferencváros-Pécsi MFC 0-1, Újpest FC-MVM Paks 0-2, Kecskeméti TE - DVSC-TEVA 0-1, Vasas-Híd - Haladás Sopron Bank 0-0, BFC Siófok-Győri ETO FC 0-1, Lombard Pápa Termál FC-Kaposvári Rákóczi 1-0, Videoton FC-Diósgyőri VTK 2-0, ZTE FC-Budapest Honvéd 0-4

5. forduló (augusztus 13-14.):

DVSC-TEVA - Videoton FC 2-1, Kaposvári Rákóczi-Újpest FC 2-2, Győri ETO FC - Vasas Híd 3-2, Pécsi MFC - Kecskeméti TE 2-2, Diósgyőri VTK-Lombard Pápa Termál FC 2-0, MVM Paks-BFC Siófok 1-1, Haladás Sopron Bank-ZTE FC 1-0, Budapest Honvéd-Ferencváros 1-0

6. forduló (augusztus 19-21.):

Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-1, Ferencváros-Haladás Sopron Bank 1-2, Lombard Pápa Termál FC - DVSC-TEVA 0-2, Videoton FC-Pécsi MFC 4-1, MVM Paks-Győri ETO FC 1-2, Kecskeméti TE-Budapest Honvéd 3-1, BFC Siófok-Kaposvári Rákóczi 3-1, ZTE FC - Vasas-Híd 1-1

7. forduló (augusztus 26-28.):

DVSC-TEVA - Újpest FC 3-2, Vasas-Híd - Ferencváros 2-0, Haladás Sopron Bank-Kecskeméti TE 2-2, Diósgyőri VTK-BFC Siófok 2-1, Budapest Honvéd-Videoton FC 1-0, Pécsi MFC-Lombard Pápa Termál FC 2-1, Kaposvári Rákóczi-MVM Paks 4-4, Győri ETO FC-ZTE FC 5-1

8. forduló (szeptember 9-11.):

MVM Paks-Diósgyőri VTK 1-1, Ferencváros-ZTE FC 2-0, Újpest FC-Pécsi MFC 4-1, Videoton FC-Haladás Sopron Bank 1-0, Kaposvári Rákóczi-Győri ETO FC 0-0, Lombard Pápa Termál FC-Budapest Honvéd 3-1, Kecskeméti TE - Vasas-Híd 1-1, BFC Siófok - DVSC-TEVA 0-0

9. forduló (szeptember 16-18.):

DVSC-TEVA - MVM Paks 4-2, Győri ETO FC-Ferencváros 2-0, Vasas-Híd - Videoton FC 0-0, ZTE FC-Kecskeméti TE 1-1, Budapest Honvéd-Újpest FC 2-0, Pécsi MFC-BFC Siófok 1-1, Haladás Sopron Bank-Lombard Pápa Termál FC 2-1, Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi 2-1

10. forduló: (szeptember 23-25.):

Kecskeméti TE-Ferencváros 1-0, Diósgyőri VTK-Győri ETO FC 2-0, Kaposvári Rákóczi - DVSC-TEVA 1-1, Újpest FC-Haladás Sopron Bank 4-1, MVM Paks-Pécsi MFC 4-4, BFC Siófok-Budapest Honvéd 0-0, Lombard Pápa Termál FC - Vasas-Híd 0-0, Videoton FC-ZTE FC 4-1

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!