Sport

2012.05.15. 10:45

13 játékossal érkeztek Miskolcra

Stefan Szvitek első magyarországi edzésén már a labda is előkerült.

Stefan Szvitek első magyarországi edzésén már a labda is előkerült.

Stefan Szvitek a magyar női kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya hétfőn este megtartotta első magyarországi edzését, amelynek helyszíne a miskolci városi sportcsarnok volt. Ugyanis a júniusban kezdődő Európa-bajnoki csoportselejtezőre készülő nemzeti együttesünk szombatig itt, Miskolcon készül, és ennek során ezen a héten két edzőmérkőzést is játszik, mindkét alkalommal Hollandia lesz a mieink ellenfele. Az első meccsere pénteken 17 órától a miskolci városi sportcsarnokban kerül sor, a másikat pedig – mivel ez utóbbi helyszín egy másik rendezvény miatt egy nappal később nem tud otthont adni az újabb összecsapásnak, így – Felsőzsolcán, a városi sportcsarnokban rendezik meg, szombaton 13 órától.

Négy hiányzó

Stefan Szvitekkel együtt összesen 13 játékos érkezett meg Miskolcra (Horti Dóra, Honti Kata, Laklóth Anna, Vajda Anna, Raksányi Krisztina, Vida Anna, Nagy-Bujdosó Nóra, Simon Zsófia, Szécsi Orsolya, Zsovár Orsolya, Czank Timea, Hutlassa Fanni, Bálint Réka), különböző okok miatt hiányzik a keretbe meghívottak közül Fegyverneky Zsófia, Fürész Diána, Krivacsevics Tijana és Rasheed Rita.

A magyar válogatott a múlt héten szerdán, a szlovákiai Stara Lesnán kezdte meg a felkészülést, kondicionáló edzésekkel, de Miskolcon már az első edzésen előkerült a labda is. A játékosok ebben az egy hétben a környezettel, a csarnokkal is megismerkedhetnek, megbarátkozhatnak, már csak azért is, mert idei első hazai Eb-selejtezőjüket itt játsszák majd, június 20-án, Portugália ellen, a miskolci városi sportcsarnokban.


Miskolc - A június 13-án kezdődő Európa-bajnoki csoportselejtezőre készülő magyar női kosárlabda válogatott hétfőn megérkezett Miskolcra, ahol egy héten át edzőtáborozik.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!