Sport

2012.03.21. 13:58

Már számozott helyekre szólnak az ülő jegyek is

Szerdán délután kezdődik az elővételi jegyárusítás a Diósgyőr – Újpest bajnokira.

Szerdán délután kezdődik az elővételi jegyárusítás a Diósgyőr – Újpest bajnokira.A labdarúgó NB I 21. fordulójában szombaton 17.30-tól a Diósgyőri stadionban Diósgyőri VTK – Újpest FC mérkőzést rendeznek. A találkozóra szerdán 14 órától kezdik meg elővételben a jegyek árusítását a két miskolci értékesítőhelyen, a Szinva-parkban és stadionnál található DVTK-ajándékboltokban (mindkét helyen helyen 14 és 19 óra között tartanak nyitva hétköznapokon).

Az ülőhelyekre – a szektortól függően – 1300-2000 forintba kerülnek a jegyek, míg az állóhelyi részre 1000 forintért lehet belépőt váltani, lévén ez a mérkőzés a jegyértékesítés szempontjából kiemelt kategóriájúnak számít (a vendégszektorba szóló belépők egységesen 1200 forintba kerülnek).

– Ezen a mérkőzésen először kerülnek kiadásra olyan jegyek, amelyek a bérletekhez hasonlóan konkrét, számozott helyre szólnak, bár azt ez alkalommal, mintegy lehetőséget adva arra, hogy az új rendszerrel megismerkedjenek az ülőhelyre jegyet vásárlók, még nem fogjuk ellenőrizni, hogy valóban ott foglalnak-e helyet, ahová a jegyük szól, viszont a következő hazai mérkőzéstől már igen – tudtuk meg Körmöndi Zoltántól, a DVTK marketing igazgatójától, aki arra a kérdésünkre, hogy az elővételi árusítás kezdetén hány ülőhelyi, illetve állóhelyi jegy várt gazdára, így válaszolt: – A pontos ülőhelyi számot nem tudom megmondani, 1000 és 1200 között van ez a szám, az állóhelyi részre pedig az érdeklődés függvényében nyomtatjuk majd a jegyeket, ha igény lesz rá, akkor a stadion déli részén, a tavaszi szezon előtt használtra átadott szektorokba is adunk majd ki jegyeket.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!