Sport

2012.03.30. 11:59

Magosi Norbert technikázott

Szombat 16 óra: debütál a salakmotoros nemzetközi csapatkupa széria.

Szombat 16 óra: debütál a salakmotoros nemzetközi csapatkupa széria.Szombaton délután lesz a premierje a salakmotoros nemzetközi csapatkupa sorozatnak, amelynek nyitányán, 16 órától, Miskolcon a Népkertben, Bikák – Tigrisek mérkőzést rendeznek. A három csapat részvételével (a harmadik együttes a Farkasok) zajló 9 fordulós széria első állomásán 14 futamban, mindkét együttesben 5-5 versenyzőt küzd majd a pontokért. Közülük többen részt vesznek a péntek délutáni népkerti edzésen, de nem tartozott közéjük, az egyik ,,bika fiú”, Magosi Norbert.

– Eredetileg szerettem volna, ha már pénteken ott tudok lenni Miskolcon, de a verseny előtti órákat inkább a technika beállítására fordítottuk, mert a pályát elég jól ismerem, sokat mentem rajta ahhoz, hogy meglepetést okozhasson – válaszolta érdeklődésünkre Magosi Norbert, aki arra a kérdésünkre, hogy minden rendben van-e, hiszen a múlt heti debreceni ob futam után a technikára, illetve gumihiányra panaszkodott, így folytatta: – Szerintem nem lesz gond, minden elkövetünk, hogy összeálljon a technika, a kerekek is megjöttek már azóta, úgyhogy optimista vagyok. Szeretném én szállítani a legtöbb pontot a csapatomnak, és ezzel a szezon elején sikerélményhez jutni.

Más, mint nyáron

Arra a kérdésünkre, hogy a szezon eleji motorozás mennyiben más, mint mondjuk nyáron menni, erre így válaszolt Magosi Norbert:

– Az elején, de az első versenyen mindenképpen más, ilyenkor még csak csiszolódik ember és technika. Én például az ob 1. fordulójában még egy picit óvatosabb voltam, de ez alkalommal erre nincs okom, lehetőségem, hiszen most elég nagy a tét.

 Csapat összeállítások

Bikák (piros/kék): Jesper B. Monberg (dán), Magosi Norbert (magyar), Daniel Jeleniewski (lengyel), Rafal Trojanowski (lengyel), Nagy Patrik (magyar). Csapatvezető: Adorján Zoltán.

Tigrisek (fehér/sárga): Magnus Zetterström (svéd), Pawel Miesiac (lengyel), Maciej Kuciapa (lengyel), Tabaka József (magyar), Bencze Zsolt (magyar). Csapatvezető: dr. Senyei György. 

 Salakmotor jegyárak

A népkerti versenypályán 2012-ben megrendezésre kerülő salakmotor versenyek állandó jegyárai

Ülőhely ,,Startszektor” (korlátozott számban): 3000 Ft/ülőhely

Állóhely felnőttek részére: 2000 Ft/fő

Állóhely, 10 éves kor alattiak részére (szülői kísérettel): ingyenes

Állóhely, diákok részére: 1000 Ft/fő

Állóhely, nyugdíjasok részére (65 éves kor felett): 1000 Ft/fő

,,Kiscsalád” (egy felnőtt férfi és egy hölgy partnere együttesen): 3000 Ft/pár

,,Kiscsalád” és egy diák belépő megváltásakor plusz egy fő diáknak ingyenes a belépés.

A kedvezmények igénybevételéhez a jogosultságot érvényes diák- vagy személyi igazolvánnyal kell igazolni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!