Sport

2012.03.28. 12:30

Kezdőcsapatot hirdettek a Bikák

A nyitány előtt három nappal kiderült: két magyar, két lengyel és egy dán erősíti a Bikákat. A szombati versenyről élőben tudósítunk!

A nyitány előtt három nappal kiderült: két magyar, két lengyel és egy dán erősíti a Bikákat. A szombati versenyről élőben tudósítunk!Szombaton 16 órakor a Bikák – Tigrisek mérkőzéssel megkezdődik az idei év salakmotoros újdonsága, a nemzetközi csapatkupa sorozat, amelynek Miskolc, a népkerti pálya ad otthont.

A két csapat vezetőjének legkésőbb szerdán kellett bejelenteniük, hogy kiket hívtak meg tízes keretükből az ötfős csapatukba. A Bikákkal kapcsolatban az már korábban napvilágot látott, hogy a top magyar versenyzőjüknek, Magosi Norbertnek, és a korábbi Grand Prix menőnek, a dán Jesper B. Monbergben tuti helye van a csapatban. Mindezt megerősítette Adorján Zoltán, a Bikák első embere, akitől szerda délben azt is megtudtuk, hogy pontosan kikből áll majd a csapat.

– Monberg biztos emberünk, nem kétséges, hogy szükségünk van rá, hogy jó eredményt érjünk el, ahogy Magosira is, az ő szerepeltetésük nem kérdés – mondta Adorján Zoltán. – Ami pedig a további három személyt illeti: mivel úgy gondolom, hogy ez a sorozat azt a célt is szolgálja, hogy a fiatal magyar versenyzők fejlődhessenek, ezért Nagy Patrikot is meghívtam, annak ellenére, hogy a múlt heti, debreceni ob-n nem ért el olyan eredményt, ami tőle igazán elvárható lenne. A lehetőséget most megkapja a bizonyítására, nagyon remélem, hogy élni fog vele, mindannyiunknak ez lenne jó. Rajta kívül további két lengyel motoros, Daniel Jeleniewski és Rafal Trojanowski lesz a hétvégén bika. Róluk a péntek délutáni edzés után fogok többet tudni, a tavalyi eredményeik alapján hívtam meg őket, tudva azt is, hogy technikai problémáik aligha lesznek, hiszem mindketten 3-3 új motorral várják a szezont.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!