Sport

2011.09.20. 15:21

Sporttörténelmet írtak a magyar salakosok!

Bár voltak, akik előre „leírták” őket, Magosi és Tabaka Eb-ezüsttel gazdagodott.

Bár voltak, akik előre „leírták” őket, Magosi és Tabaka Eb-ezüsttel gazdagodott.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb salakmotoros sikerét érte el a Magosi Norbert, Tabaka József magyar duó a páros Európa-bajnokság lengyelországi döntőjében, mivel ezüstéremmel térhettek haza Pilából. Ez az Európa-bajnoki második hely sporttörténelmi tett, ugyanis páros kontinensviadalon magyar duó eddigi legjobb eredménye egy bronzérem volt még 2006-ban. A nagyszerű siker két magyar főszereplőjét kérdezte a Napló.

Milyen célokkal, elvárásokkal vágtak neki a finálénak?

Tabaka József: Konkrét célok nem lettek meghatározva, de tudtuk, hogy egy lengyelországi döntőre mindenki odafigyel, éppen ezért tudásunk legjavát akartuk nyújtani. A verseny előtt nagy mosolyok kíséretében elhangzott, hogy jó lenne dobogón állni, de ez őszintén szólva elég távolinak tűnt.

Magosi Norbert: Egyszerűen szerettünk volna jól motorozni, s egy jó eredményt elérni. Tisztában voltunk vele, hogy egy olyan versenyen indulunk, ahol igazán szem előtt vagyunk, s esetleg egy jövő évi lengyel ligás szerződés alapjait is lerakhatjuk. Az edzés után nagyon bizakodó voltam, mert kiváló volt a motorom a pilai pályára.

A verseny elején villámrajtot vettek, mivel a dánok és a németek 5–1-es legyőzésével vezették a pontvadászatot. Egy ilyen nagyszerű kezdés két módon sülhet el: a siker további önbizalmat ad, vagy terhet rak a vállakra. Ezt hogyan élték meg a pályán?

Tabaka József: Nagyon örültünk a jó kezdésnek, ami feldobott bennünket. A verseny felénél azért látható volt, hogy a lengyelek egészen más erőt képviselnek, mint a többi csapat. Éppen ezért a folytatásban már arra koncentráltunk, hogy a második helyet megszerezzük.

Magosi Norbert: Őszintén szólva kicsit meg is lepődtem, amikor az élen álltunk, de mindenképpen erőt adott a két győzelem a folytatáshoz. De azt tudtam – mert már oly sokszor bebizonyosodott a pályafutásom során –, hogy a jó kezdés még nem jelenti azt, hogy a befejezés is sikeres lesz.

Óriási izgalom közepette dőlt el az ezüstérem sorsa, hiszen különfutam döntött a magyar és az orosz csapat között. A szétmotorozás előtt (amikor is Magosi és Golubovszkij csapott össze - a szerző) mennyiben hitt a második hely megszerzésében?

Tabaka József: Amikor Norbié lett a belső startpozíció, nagyon megörültem, mert a verseny során a pirosról és a kékről lehetett a legjobban elindulni. Norbi az egész versenyen remek startokat fogott és jól is ment, így nagyon bíztam a sikerében.

Magosi Norbert: A verseny előtt voltak, akik előre leírtak bennünket, mi pedig rácáfolva ezekre az emberekre, a harmadik helynél rosszabb pozícióban biztosan nem végezhettünk, éppen ezért nyugodtan készültem a különfutamra. Előzékenyen engedtem az orosz srácot elsőként választani, aki szerencsére nekem hagyta a belső starthelyet. Ekkor még magabiztosabb lettem, mert odáig is jók voltak a startjaim ebből a pozícióból. Szerencsére az általam várt koreográfiából állt a szétmotorozás: jól eljöttem a startból, s utána már nem volt előzés.

Páros Európa-bajnoki ezüstérmet idáig még nem akasztottak magyar salakmotoros nyakába. Hova helyezi ezt a sporttörténelmi sikert a saját pályafutását illetően?

Tabaka József: Egyéniben és párosban eddig ilyen eredmény közelében sem voltam, így egyértelműen ez a legjobb eredményem, amire nagyon büszke vagyok!

Magosi Norbert: Kicsit meghat, hiszen olyan eredményt értünk el, amit korábban még egyetlen magyar páros sem az Eb-k történetében, ám akkor lenne igazán felemelő az érzés, ha nyertünk volna. Kicsi közösségünknek valóban nagy ez a siker, de a hazai sportélet ettől nem jött lázba – ön az első újságíró, aki megkeresett ebben a témában. De ezt már megszokhattuk, megyünk tovább a saját utunkon.

Ez a remek eredmény önbizalmat adhat a hét végre, amire szükség is lesz, ugyanis a páros finálé után egyéni Európa-bajnoki döntőn vesz részt szombaton Ukrajnában.

Tabaka József: Nem lesz egyszerű, sőt kifejezetten nehéz a feladat! Ráadásul 1-es startszámmal indulok, ami nem mindig jár előnnyel. Hiába voltam már többször is Rovnóban, az az ovál mindig tud meglepetést okozni. Nem akarok fogadkozni, de azt ígérhetem, hogy odateszem magam, s a maximumra törekszem.

Magosi Norbert: Komoly erőpróba vár ránk, és nemcsak a versenyen, hanem az utazás során is. Nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, nyolc-tíz versenyző joggal pályázik az Európa-bajnoki címre. A páros Eb-n mutatott formám lökést ad az egyéni viadalra, s a motorjaimban is bízhatok, aminél fontosabb dolog nincs egy versenyző életében. Ha minden összejön, az élmezőnyben végezhetek.


Parádés teljesítménnyel, a dobogó második fokára állhatott fel a Magosi Norbert, Tabaka József alkotta magyar egység a salakmotoros páros Európa-bajnokság döntőjében. A lengyelországi Pilában megrendezett kontinensfináléban a magyarok remekül kezdtek, 5-1-re legyőzték a dán és a német párost, majd 3-3-as döntetlent értek el a németek és az oroszok ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!