Sport

2011.08.29. 15:01

Nahaj László: Akárcsak a mesében - élet a DKSE után

Hajdúböszörmény - A remek kapus Nahaj László Hajdúböszörményből a német negyedosztályba szerződött.

Hajdúböszörmény - A remek kapus Nahaj László Hajdúböszörményből a német negyedosztályba szerződött.

Míg az egykori debreceni kézilabda klub játékosai itthon próbáltak meg csapatot találni és folytatni az általuk olya nagy becsben tartott játékot, addig volt, aki merészebb álmokat szövögetett. Nahaj László, a DKSE hajdani kapusa ugyanis régen a fejébe vette, hogy ő bizony szívesen kipróbálná magát külföldön is. Ám pár héttel ezelőtt mégis Hajdúböszörményben „kötött” ki, de aztán jött egy váratlan felkérés és máris a németországi Alfeldben találta magát a tehetséges cerberus.

Alfeld egy negyedosztályú csapat, de mindenféleképpen feljebb szeretne jutni a német bajnokságban. Ehhez pedig nagy segítség lehet egy egykori népszerű debreceni játékos is. A csapatnál a felkészülés már a hajrában jár, hiszen szeptember negyedikén játsszák az első bajnoki meccset a németek.

Hiányozni fognak

Teljesen megfordult a világ a 23 éves debreceni kapus körül. Egyszerre kellett mindent hátrahagynia, ami eddig az életét jelentette, barátnőt, családot, barátot és nem utolsó sorban Debrecent.

- Azt kell mondjam, hogy az egyik szemem sír a másik nevet. Nagyon örültem a megkeresésnek, és hihetetlen boldogság költözött belém, amikor megtudtam, hogy megfeleltem! Egyelőre viszont elég rosszul érzem magam, mert soha nem voltam még ilyen helyzetben. Nagyon fog hiányozni elsősorban a szerelmem, aki nagyon megértő, édesanyám és a barátaim.

Nem végcél

Mivel Nahaj nagyon határozott volt, hiába döntött korán, nem bánta meg, hiszen nem szeretne egyetlen lehetőséget sem kihagyni. Már találkozott a csapattársaival, akikről elmondta, hogy nagyon rendesek és barátságosak, sokat segítettek neki. Szükség is lesz erre, hiszen a német nyelvvel még barátkoznia kell a magyar kapusnak. Ebben lesz a segítségére egy nyelvtanár, aki heti három alkalommal próbál majd Lacinak segíteni, hogy még véletlenül se legyen félreértés a társak között. Egy kis könnyebbség is van a dologban, ugyanis Nahajnak lesz egy magyar csapattársa Koncz László személyében. Hogy mennyire volt jó döntés a német negyedosztályba való igazolás?

- Nem szeretnek elkiabálni semmit, de az tény, hogy sikerült egy olyan országba kiszerződnöm, ahol nagy hagyománya van a kézilabdának. De továbbra is azt mondom, nem a negyedosztalyban akarok játszani, hanem feljebb.

HBN-Ruda Mónika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!