Sport - Sakk

2018.11.23. 07:23

Sakkvilágbajnoki döntő - A tizedik parti sem hozott döntést

Budapest/London - Az első kilenchez hasonlóan a csütörtöki tizedik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár összdíjazású londoni sakkvilágbajnoki döntőben. Az állás így 5-5.

Budapest/London - Az első kilenchez hasonlóan a csütörtöki tizedik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár összdíjazású londoni sakkvilágbajnoki döntőben. Az állás így 5-5.

Ezúttal az első vb-címéért küzdő amerikai Fabiano Caruana vezette a világos bábukat, és az 54. lépésben állapodtak meg a remiben a norvég Magnus Carlsennel, aki a harmadik címvédésére készül.

A döntetlensorozat újabb csúcsot is jelent, világbajnoki címmérkőzésen ugyanis még nem fordult elő, hogy az első kilenc, illetve tíz parti remivel végződjön. Az eddigi rekord az orosz Garri Kaszparov és az indiai Viswanathan Anand 1995-ös New York-i párharcában született, akkor az első nyolc mérkőzés zárult döntetlennel.

A londoni mérkőzéssorozat a pénteki szünnap után szombaton folytatódik, akkor Carlsen lesz világossal. Ha 12 játszma után döntetlen az állás, rapid partik következnek.

Caruana sikere esetén 46 év után lenne ismét amerikai győztes.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!