Sport - Foci

2008.05.28. 08:54

Draskovics a nyíregyházi meccsről

<p>Miniszteri szemmel a Nyíregyháza – Diósgyőr focimeccs után történtekről.</p>

Választ kapott az igazságügyi és rendészeti miniszterhez intézett, a 2008. április 12-én megrendezett Nyíregyháza – Diósgyőr NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzés után történtekről feltett kérdésére dr. Varga László, miskolci országgyűlési képviselő. Mint arról korábban már beszámoltunk: a szocialista politikus jelen volt a mérkőzésen, a vendégszektorban tartózkodott, így a mérkőzés után történt rendbontásról szerzett személyes tapasztalatok alapján öt kérdést tett fel dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek, aki erre néhány nappal ezelőtt választ adott, de az ebből nem derült ki, hogy milyen információkat használt fel az írás elkészítésekor.

,,Békés” szurkolók

A miniszter bevezetőjéből kiderül, hogy úgy ítéli meg, hogy a mérkőzés kiemelt kockázatúvá minősítése, illetve ,,a megfelelő erővel történő felkészülés megalapozottnak bizonyult, hiszen a diósgyőri ,,békés" szurkolók már a nyíregyházi MÁV állomásra érkezéskor agresszíven viselkedtek, az őket váró rendőröket megdobálták".
Arra a kérdésre, hogy mi indokolta a tribün felől érkező rendőri intézkedést, a miniszter azt a választ adta, hogy annak ellenére, hogy a rendezők felhívták a diósgyőri szurkolók figyelmét arra, illetve erről értesítették a diósgyőri klubot is, hogy a mérkőzést követően a stadionban kell várakozniuk, mert először a hazai drukkerek távozását biztosítják a rendőrök, ,,a vendégszurkolók a felszólításnak, illetőleg a kérésnek csak rövid ideig tettek eleget, és közülük kb. 100-150 fő megindult a stadion kijárata felé”. Draskovics Tibor válaszában az áll, hogy a kijáratnál 22 rendőr teljesített szolgálatot, akiknek az volt a feladatuk, hogy megakadályozzák, hogy a meccsről hazafelé tartó nyíregyházi drukkerek és a vendégszurkolók összecsapjanak. A miniszter tájékoztatása szerint: ,,a szurkolók egy része a stadion kijáratánál szolgálatot teljesítő rendőröket megtámadta, akik testi épségük megóvása, továbbá annak érdekében, hogy szurkolók a stadion területét elhagyják, ingerlő gázt és rendőrbot kényszerítő eszközt alkalmaztak velük szemben”. Draskovics Tibor szerint ezután a szurkolók beszakították a teniszpálya kerítését, egy részük beözönlött a teniszpályára, ahonnan műanyag asztalt és -székeket dobtak az intézkedő rendőrök felé, ezután került bevétésre egy nagyobb rendőri erő.

Arányosság?

Varga László azon kérdésére, mely szerint arányban volt-e a könnygáz és a gumibot használata a tettek súlyosságával, Draskovics Tibor egy kvázi igennel válaszolt, de ugyanakkor megjegyezte. ,,nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a kényszerítő eszközök – elsősorban az ingerlő gáz – olyan személyekre is hatással volt, akik tevőlegesen nem léptek fel a rendőrökkel szemben, csak az adott helyen tartózkodtak”, továbbá azt is megemlítette, hogy ezeknek a személyeknek lehetőségük volt feljelentést tenni, és ketten éltek is ezen jogukkal.
A szűk, három oldalról zárt (jobbról és balról a teniszpálya-, szemből a stadion kerítése a rendőri sorfallal megerősítve) karámba várakoztatásról szólva a miniszter kifejtette, hogy senki sem kényszerítette oda a drukkereket, várakozhattak volna a vendégszektorban is, több száz négyzetméteres helyen. Arra a kérdésre, hogy mi indokolta azt, hogy a helyzet súlyosbodása idején a rendőrök a stadion belső kerítése irányába nyomják a szurkolókar, Draskovics Tibor azt a választ adta: ,,a rendőrök semmilyen irányban nem nyomták a tömeget”.

Orvosi ellátás

Varga László utolsó kérdése az volt a miniszterhez, hogy a rendőrök miért nem biztosítottak többszöri kérés ellenére sem megfelelő orvosi ellátást a mérkőzés után megsérült, illetve rosszul lett szurkolóknak, amire az igazságügyi és rendészeti miniszter azt válaszolta, hogy ,,…a rendőrség haladéktalanul értesítette a mentőszolgálatot, ahonnan a segítség meg is érkezett. A mentő személyzet a stadion bejáratáig jutott el, azonban meg kellett várniuk, amíg a helyzet normalizálódik, majd ezt követően tudtak a stadionba bejutni és ellátni a sérüléseket”.

Tájékoztatás

Draskovics Tibor – a válaszokon túl – arról is tájékoztatást adott, hogy a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészség az eset kapcsán ismeretlen tettessel szemben bántalmazás hivatalos eljárásban vétség megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

Kapcsolódó cikkek:

  • Enyhítették a DVTK drukkerek ítéletét
    Nyíregyháza, Miskolc - Ismét ítélkeztek a Szpari-Diósgyőr NB I-es focimeccsen történtek ügyében Nyíregyházán.
  • Még nincs válasz a minisztertől
  • Írásbeli kérdést nyújtott be a múlt héten kedden Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez Varga László szocialista országgyűlési képviselő.

  • Egymilliós büntetés a DVTK-nak
    A Nyíregyháza SpartacusDVTK élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés közben történtek miatt a DVTK egymillió, a Nyíregyháza pedig nyolcszázezer forintos bünteést kapott.
  • Mi történt a Szpari - DVTK meccs után?
    Egy érdekes animációt találtunk guLi blogján, amelyiken a Nyíregyháza - DVTK meccs után történteket magyarázza el.
  • Szpari - DVTK: Nyílt levelek
    Szerdán este két olyan levelet is kaptunk, ami a múlt szombaton lejátszott NyíregyházaDiósgyőr NB I-es bajnoki mérkőzések előtt, alatt, után történtekkel foglalkozik.
  • 20 méterre a gumibotozástól
    Írásbeli kérdést nyújtott be kedden Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő a szombat esti Nyíregyháza - Diósgyőr labdarúgó mérkőzésen történtek miatt.
  • Bíróság előtt a garázda szurkolók
     Kedden délelőtt állt a Nyíregyházi városi bíróság dr. Remes Zoltán vezette tanácsa elé az a 6 diósgyőri (21 és 43 év közöttiek) szurkoló, akiket a mérkőzés alatt, és után elkövetett garázdaság miatt vettek őrizetbe a rendőrök. 
  • Az ellenőr nem látta
    A szombati NyíregyházaDiósgyőr NB I-es focimeccs szövetségi ellenőre nem látta, hogy mi történt a lelátóról történő elvonulás után.
  • Mit tennének a rendbontókkal?
    Nyíregyháza - DVTK meccsen történt verekedés Agora levelezőfórumunkon is élénk vitát váltottak ki. Itt idézünk a levelekből.
  • Gyorsított eljárás: bíróság elé állnak a Nyíregyházán rendet bontó szurkolók
    Gyorsított eljárásban, már kedden állnak a nyíregyházi városi bíróság elé azok a személyek, akiket garázdaság alapos gyanúja miatt vett őrizetbe a városi rendőrkapitányság a szombat este rendezett futball mérkőzést követően.
  • "Játsszatok a tűzzel!"
    Helyszíni beszámoló a Nyíregyháza - DVTK mérkőzésről, a lelátói hangultaról.
  • "Megérdemeltünk volna egy pontot"
    A Nyíregyháza - DVTK mérkőzés képe alapján Vágó Attila szerint a DVTK megérdemelt volna egy pontot.
  • Nyíregyháza - DVTK: percről percre, jegyzőkönyv
    A Nyíregyháza Spartacus - DVTK mérkőzésen a DVTK-nak volt több helyzete, mégis a Szpari nyert 2-1-re.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!