Sport - Foci

2007.12.13. 08:54

Az FA tárgyal Capello-val

<p>Hivatalosan is megerősítette az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a szövetség vezetői szerdán tárgyaltak Fabio Capello-val az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.</p>

Adrian Bevington, az FA szóvivője bejelentette, hogy szerdán Londonban megbeszélést tartott Capello és a szövetség elnöke, Brian Barwick.

"Örömmel jelenthetem be, hogy a tárgyalások jól haladnak. Fabio Capello most visszatér Olaszországba, hogy eleget tegyen egy hivatalos kötelezettségének. A jövőben már csak a tanácsadóival fogunk megbeszéléseket tartani" - nyilatkozta Bevington.

Fabio Capello azután vált a szövetség első számú jelöltjévé, hogy a portugál Jose Mourinho hétfőn nemet mondott a felkérésre. Az olasz menedzser korábban irányította a Milant, a Romat, a Juventust és a Real Madridot is. Pályafutása 16 éve alatt összesen kilenc bajnokságot nyert csapataival, a Milannal ráadásul Bajnokok Ligáját is 1994-ben.

Anglia november közepe óta keresi a válogatott vezetőjét, mióta leváltották Steve McClarent. McClarennek azért kellett távoznia, mert elbukták az Európa-bajnoki selejtezőket és 24 év után először nem lesznek ott a 2008-as kontinensviadalon.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!