Vissza a szépirodalmat!

Sok diák a kötelező szépirodalmat ki nem állhatja, ha tehetik, rövidítéseket olvasnak, vagy azt sem. A versek csak a „művészlelkek” érdeklődési körébe tartoznak, kétszáz oldalnál hosszabb könyvet pedig csak a ritkaságszámba menő könyvmolyok olvasnak. Hol romlott el minden?

Régies, vastag

Gimnazistaként és az irodalom megszállottjaként régóta kutatom a választ erre a kérdésre. Mivel én magam is az iskolapadot koptatom még, így belülről volt lehetőségem megvizsgálni ezt a jelenséget. Többnyire azt látom, hogy az irodalom ugyanolyan tantárggyá változott – vagy talán mindig is olyan volt –, mint mondjuk a biológia. Egy tárgy, amire verseket, életrajzokat, történeteket, elemzéseket kell megtanulni. Valahol elvesztette legfontosabb értékét, a művészetet. A diákok már nem a szépséget látják a különböző alkotásokban, hanem határidőket, kötelezettséget, tényanyagot, egy masszát, amit a fejükbe kell tömniük, ha ötöst akarnak.

Az általános iskolákban a fiataloknak olyan műveket kell olvasniuk és értelmezniük, amelyeknek sem a nyelvezete, sem a tartalma nem teszi lehetővé, hogy élvezni és szeretni tudják őket. Jókai régies szóhasználatú, vastag műve, A kőszívű ember fiai általában egyetlen hatást ér el a fiataloknál: megutáltatja velük Jókait magát. Ez az én esetemben sem történt másként. Mikor évekkel később egy magyar versenyhez ismét Jókai egyik műve került a kezembe, vonakodva kezdtem olvasni. Hatalmas meglepetés volt, hogy Jókainak van humora, tud izgalmasan és érdekesen írni. Rá kellett ébrednem, mekkora tévedésben voltam pusztán azért, mert általánosban végig kellett rágnom magam az akkoriban még egyáltalán nem nekem való Kőszívűn. Nem csoda talán, hogy a véres, gyors, izgalommal és olykor romantikával átitatott amerikai filmeken felnövekvő fiatalok a kötelező olvasmányoktól menekülve, átesve a ló túloldalára a könnyed, de szépirodalminak semmiképp sem nevezhető, sablonos kortárs irodalomhoz menekülnek. Ez még mindig a jobbik eset, hisz akadnak, akik a kényszerűségből kitörve teljesen eltávolodnak az irodalomtól. Ráadásul a rohanó élet, az idő hiánya még okot is ad rá, hogy ne töltsünk órákat az olvasással.

Tévhit

Ám a művészet nem olyan, amiről az ember olyan egyszerűen lemond. A fiatalok egy része érzi a jelentőségét és a hiányát, ezért a modern technológia vívmányainak segítségével önmaguknak fedezik fel az irodalom szépségeit. Egyre több oldal bukkan fel a Facebookon vagy az Insta­gramon, ami a klasszikus irodalmat népszerűsíti. Idézetek, versek milliói keringenek a neten, várva, hogy újra beléjük szeressünk.

Ez alapján kijelenthető, hogy az állítás, miszerint a fiatalok kiábrándultak az irodalomból, csupán tévhit. A megoldás egyszerű: modernizálásra van szükség. A világ, az emberek változnak. Amit jó volt olvasni ötven éve, ma talán már kínszenvedés ugyanennek a korosztálynak. Nem szabad elfelejteni, hogy az irodalom oktatásának legfőbb célja az olvasás, a versek és a művészet megszerettetése. Hiszen „azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság… ezek mind nemes dolgok, kellenek a létfenntartáshoz, de a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem: ezek azok, amikért érdemes élni.” (Idézet a Holt költők társasága című filmből.)

Varga Borbála Kincső Földes Ferenc Gimnázium 11. e