Sátoraljaújhely hírei

2012.01.10. 19:25

Év sportolója 2011 - Kezdődik a döntő

Hetvenhét versenyzőből negyvenketten maradtak állva.

Hetvenhét versenyzőből negyvenketten maradtak állva.

Az Év sportolója 2011 közönségszavazásban véget ért az elődöntő, kedden délben lezárult a szavazás, szerdától pedig egy héten át már a döntő résztvevőire lehet voksolni.

Játékunk még tavaly indult, az év végén arra kértük a sportbarátokat, hogy a szerkesztőségünk által állított jelöltek mellé, további sportolókat, csapatokot, edzőket nevezzenek be a játékunkba. Összesen hét kategóriában (utánpótlás leány, utánpótlás fiú, utánpótlás csapat, felnőtt női, felnőtt férfi, felnőtt csapat, edző) a szerkesztőségünk által állított 6-6 jelölt mellett további 35 név érkezett a jelölési határidő végéig, így összesen 77 sportoló/csapat/edző kezdte meg a szavazatok gyűjtését az elődöntőben, a múlt héten kedden. Egy héten át érkeztek a voksok sms-ben, az Észak-Magyarországból kivágott játékszelvényen, illetve interneten, a Borsod Online-on. Kedden délben véget ért az elődöntő, kialakultak azok az eredmények, amely alapján kiderült, hogy kik azok, akik a fináléban is szerepelhetnek.

Az első hatok

Mind a hét kategóriában azok jutottak be a döntőbe, akik az első hat hely valamelyikén végeztek. Rájuk szerdától szerdáig, január 11-től január 18-án délig lehet szavazni, vagyis egy héten át várjuk a voksokat. Az egyes kategóriákban az lesz a győztes, aki a legtöbb szavazatot kapja. Szavazni a fináléban kétféleképpen lehet: az Észak-Magyarországból kivágott szelvényen vagy a Borsod Online internetes portálon (az elődöntőtől eltérően sms-ben azért nem, mert a cégünknek az észak-keleti régiót kiszolgáló sms-szerverét egy másik megyében, egy másik szavazásra fogják használni).


Díjátadó

Az egyes kategóriák legjobbjait meghívjuk majd az Év sportolója díjátadónkra, ahol a közönségszavazatok alapján a legjobbnak bizonyulókat is díjazzuk – azokkal együtt, akik a lapunk által felkért zsűri voksai alapján a legjobbaknak bizonyulnak.


Az év sportolója 2011 közönségszavazás, az elődöntő végeredménye

Felnőtt férfi  

1. Luque, José (Diósgyőri VTK, labdarúgás) 578 (11+0+567)

2. Balogh Bence (TVK-Mali TK, triatlon) 199 (0+0+199)

3. Deák Bárdos Mihály (Diósgyőri BC, birkózás) 187 (5+0+182)

4. Verhóczki György (Bogácsi SK, lábtenisz) 181 (60+0+121)

5. Dankó Roland (Sátoraljaújhelyi TK, labdarúgás) 164 (0+0+164)

6. Kiss Pál Tamás (Tech 1 Racing, autósport) 152 (0+1+151)

7-8. Budovinszky Krisztián (Diósgyőri VTK, labdarúgás) 144 (2+0+142)

7-8. Molnár Péter (Tiszaújvárosi VSE, kajak-kenu) 144 (8+3+133)

9. Mészáros László (Miskolci VSC, erőemelés) 118 (0+0+118)

10. Bogár János (Encs VSC, atlétika) 45 (3+3+39)

11. Szabó Gábor (Szirmabesenyői SE, labdarúgás) 36 (1+2+33)

Felnőtt női

1. Csepregi Gabriella (Miskolci Szk.-Vénusz, futsal) 341 (15+5+321)

2. Szakály Zsuzsanna (TVK-Mali TK, triatlon) 251 (0+0+251)

3. Kovács Edina (Albrecht-MVSC-MISI, röplabda) 217 (3+0+214)

4. Karakas Hedvig (Miskolci VSC, cselgáncs) 143 (4+1+138)

5. Gáspár Eszter (Miskolci VSC, cselgáncs) 128 (3+0+125)

6. Nagy Nikoletta (Ózdi SFC, súlyemelés) 126 (0+0+126)

7. Staicu Simona (Miskolci Sportiskola SC, atlétika) 59 (0+0+59)

Felnőtt csapat

1. Diósgyőri VTK (labdarúgás) 807 (50+0+757)

2. Miskolci Jegesmedvék JSE (jégkorong) 488 (92+0+396)

3. Albrecht-Miskolci VSC-MISI (női röplabda) 132 (0+0+132)

4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz (női futsal) 129 (4+0+125)

5. Vegyész RC-Kazincbarcika (férfi röplabda) 85 (6+1+78)

6. Diósgyőri KSK (női kosárlabda) 71 (3+0+68)

7. Miskolc Steelers (amerikai futball) 53 (0+0+53)

8. Mezőkövesd-Zsóry SE (labdarúgás) 41 (0+0+41)

9. Szerencs VSE (férfi kosárlabda) 27 (0+0+27)

Edző

1. Benczés Miklós (Diósgyőri VTK, labdarúgás) 687 (14+0+673)

2. Dever, Robert (Miskolci Jegesmedvék JSE, jégkorong) 188 (2+0+186)

3-4. Flórusz János (Miskolc Városi Sportiskola, cselgáncs) 140 (0+1+139)

3-4. Kupecz László (Miskolc Városi SI, kézilabda) 140 (71+6+63)

5. Sárréti Géza (Miskolci Szabadidők.-Vénusz, női futsal) 138 (5+0+133)

6. Jancsár László (Tiszaújvárosi VSE, kajak) 133 (4+6+123)

7. Lehmann Tibor (TVK-Mali TK, triatlon) 122 (0+0+122)

8. Toma Sándor (Albrecht-Miskolci VSC-MISI, röplabda) 101 (5+0+96)

9. Tar Miklós (Miskolc Városi Sportiskola, torna) 99 (65+0+34)

10. Repka Attila (Diósgyőri BC, birkózás) 98 (4+2+92)

11. Béres Csaba (Miskolc Városi Sportiskola, kézilabda) 91 (28+8+55)

12. Slisz Béla (Diósgyőri KKSC, kenu) 77 (21+0+56)

13. Dubeiné Balogh Gabriella (Miskolc Városi SI, kosárlabda) 43 (0+0+43)

14. Szabó László (Sátoraljaújhelyi TK, labdarúgás) 34 (0+0+34)

15. Harnócz Róbert (Kazincbarcikai SC, labdarúgás) 30 (5+0+25)

Utánpótlás fiú

1. Ritó László (Miskolci Jegesmedvék JSE, jégkorong) 629 (96+8+525)

2. Rakaczki Bence (Diósgyőri VTK, labdarúgás) 354 (0+0+354)

3. Benke Tibor (Miskolc Városi Sportiskola, kézilabda) 221 (99+4+118)

4. Balogh Máté (TVK-Mali TK, triatlon) 169 (0+0+169)

5. Rozmán Benjamin (Miskolc Városi SI, kézilabda) 134 (29+13+92)

6. Kiss Csaba (Tiszaújvárosi SC, atlétika) 119 (17+7+95)

7. Lavotha Oszkár (Club Laguna-MISI, úszás) 109 (0+0+109)

8. Daher Michel (Diósgyőri BC-MISI, birkózás) 86 (0+1+85)

9-10. Sándor Martin (Kazincbarcikai SC, labdarúgás) 81 (11+19+51)

9-10. Mészáros Dávid (Miskolci VSC, erőemelés) 81 (2+0+79)

11. Bacsó Alex (Diósgyőri BC-MISI, birkózás) 74 (5+2+67)

12. Sütő Dávid (Diósgyőri VE, vívás) 70 (0+9+61)

13. Orosz Imre (Tiszaújvárosi SC, súlyemelés) 54 (0+0+54)

14. Sárga Attila (Sárospataki TC, ökölvívás) 27 (0+0+27)

Utánpótlás leány

1. Benke Kitti (Miskolc Városi Sportiskola, kézilabda) 454 (132+17+305)

2. Soltész Noémi (Tiszaújvárosi VSE, kajak) 365 (0+12+353)

3. Hajdú Daniella (Miskolc Városi Sportiskola, torna) 328 (65+1+262)

4. Éltető Daniella (All Style Fighter, küzdősport) 263 (35+1+227)

5. Köteles Vivien (Miskolci VSC-MISI, cselgáncs) 251 (0+0+251)

6. Gercsák Szabina (Miskolci VSC-MISI, cselgáncs) 235 (2+2+231)

7. Vízi Viktória (TVK-Mali TK, triatlon) 157 (0+0+157)

8. Nevelits Laura (Viktor-i, lovaglás) 139 (1+2+136)

9. Baglyos Vivien (Miskolc Városi Sportiskola, atlétika) 137 (10+0+127)

10. Dubei Debóra (Miskolc Városi Sportiskola, kosárlabda) 123 (1+0+122)

Utánpótlás csapat

1. DKKSC-MISI: Viola Viktor, Bodonyi András (kenu) 276 (29+0+247)

2. Diósgyőri BC-MISI utánpótlás birkózás (fiú) 194 (5+4+185)

3. TVK-Mali TK utánpótlás triatlon (fiú) 183 (4+0+179)

4. Miskolc Városi SI utánpótlás kézilabda (leány) 158 (19+11+128)

5. Miskolc Városi Sportiskola utánpótlás kézilabda (fiú) 152 (43+15+94)

6. Miskolc Városi Sportiskola kadet kosárlabda (leány) 144 (1+1+142)

7. Kazincbarcikai SC U8 labdarúgás (fiú) 110 (11+19+80)

8. Mezőkövesdi KC ifjúsági kézilabda (fiú) 98 (0+0+98)

9. Club Laguna-MISI úszás 4x100-as vegyesváltó (fiú) 86 (0+0+86)

10. Szabó Lőrinc Ált. Isk. III. korcsoport kosárlabda (leány) 57 (0+0+57)

11. ÁIAMPSZI, EPSZ Tiszaújváros III. kcs. labdarúgás (fiú) 49 (0+0+49)

Az egyes kategóriákban szereplő versenyzők/csapatok neve előtt az elődöntőben elért helyezési sorrend található, míg a nevek után előbb a klubok (kivéve a csapatoknál) és a sportágak szerepelnek. A számok közül első az elődöntőben elért helyezést adó össszpontszám (a zárójelen belül előbb az Észak-Magyarország játékszelvényén érkezett voksokat, ezt követően az sms-ben érkezett szavazatokat, harmadikként pedig a Borsod Online internetes portálra érkezett szavazatokat tűntettük fel). A kategóriák első hat helyezettjei a döntőbe jutottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!