Sárospatak hírei

2018.07.05. 11:59

Látófa a pihenőparkban Sárospatakon

Sárospatak - Új alkotással gazdagodott a 25 éves Árpád Vezér Gimnázium.

Sárospatak - Új alkotással gazdagodott a 25 éves Árpád Vezér Gimnázium.

Idén ünnepli megalakulásának negyedszázados évfordulóját a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium. Az ünnepségsorozat részeként életfát avattak a napokban az iskola pihenőparkjában. Az ünnepségen részt vett egyebek mellett dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője és Donkó József, a Sárospataki Tankerület igazgatója is. Az életfa a zempléni Égerházi László alkotása.

Minden intézmény fontos feladata a hagyományok ápolása.” Tóth Tamás

A múlt kötelez

– Minden intézménynek fontos feladata az, hogy a magyar kultúra és történelem hagyományait ápolja – mondta köszöntőjében Tóth Tamás, a gimnázium igazgatója. – A mi intézményünknek 25 éve az alapítók egy nevet adtak, ami eleve arra kötelez, hogy ennek a névnek a kultuszát és a hozzá köthető korszaknak az emlékeit a felnövekvő diákság számára átadjuk. Eljött az idő, hogy az 1997-ben felavatott Árpád-szobor mellett – mely az intézmény mellett található – a pihenőparkunkban is emeljünk egy emlékművet, amely a honfoglaló magyarság korába viszi vissza a diákjainkat. Nem feledtetve velük el azt, honnan érkeztünk, hogy akkor tudunk igazából erősek maradni az elkövetkező időkben, ha a gyökereinket nem feledjük el. A gimnázium jelképe, amelyet a diákok a nyakkendőjükön is viselnek, szintén a honfoglaláshoz köthető, hiszen egy olyan szimbólumot tartalmaz, amely a közelben egy 1956-os ásatás során egy honfoglalás kori sírból került elő.

Világfa

Égerházi László többek között így írta le a látófán található jelképeket:

– A szobor, mint világfa, a földanya tápláló erejéből indul ki, és az ég felé tör, melynek Y elágazásánál minden nap újjászületik a Nap, mint a világ világa. A szobor két oldala a férfi és a nő útját mutatja. Keleti oldalán található a nőt jelképező tulipán, amelyből mint anyaölből indul ki a kettős palmettás formában növekedő életfa, amit minden reggel megvilágít és erővel tölt fel a felkelő nap. Ez egyben a minket éltető földi világ és a minket életre nevelő, tápláló anya, az alma mater szimbóluma. Nyugati oldalán a férfi útjára utaló, a csodaszarvassá nemesülő lóval találkozhatunk, melynek agancsán a griffmadarak jelképezik a hét mennyet, ahova mint lépcsőfokokon, a tudás megszerzéséért, a valóság meglátásáért hág fel a táltos, egészen a Nap, a kündü­­­ orcájáig, melyet az áttört sárospataki életfát ábrázoló korong hivatott megidézni. Életfa, látófa és a felkészítő tudás fája ez a szobor, a népünk jövőjének zálogát kezében tartó diákság számára.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!