Sárospatak hírei

2018.07.23. 10:06

Idén is megostromolták a pataki várat a hagyományőrző csapatok

Sárospatak - Több ezren voltak kíváncsiak a már hagyományos ostromhétvége programjaira.

Sárospatak - Több ezren voltak kíváncsiak a már hagyományos ostromhétvége programjaira.

A hétvégén megrendezett eseményen a múltidéző csoportok bemutatták a 17. század katonai tábori életét, ezen belül a közönség képet kaphatott a korszak fegyvereiről, öltözködéséről, zenéjéről, használati eszközeiről, ételeiről.

Kiegészítik egymást

Balatoni Imre, a szervező Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület vezetője lapunknak azt mondta: a kilencedik alkalommal megrendezett sárospataki esemény erősségei a minőség és a hitelesség. Ennek köszönhetően az érdeklődők szó szerint „belecsöppennek” a négyszáz évvel ezelőtti katonai életbe. Ehhez hozzáadódnak a város által kínált kiváló adottságok, amelyek külön erősítik az ostromhétvége sikerességét, fogalmazott a szervező.

Ezúttal is nemzetközivé szélesedett az esemény, ugyanis idén is részt vett a hétvége programjain a Bethlen Garde Kassáról, érkezett egy lengyel hajdúcsapat is, valamint az ország több tájáról is megjelentek azok a szereplők, akik már évek óta állandó résztvevői a pataki ostromhétvégének.

Ahhoz, hogy a bejáratott program ne váljon egysíkúvá, mindig igyekeznek új elemeket becsempészni a kínálatba, de egyébként is annyi látványosság érhető el a két nap alatt a vár környékén, ami magában is vonzó a látogatóknak.

– A sárospataki ostromhétvége európai szinten is színvonalas rendezvénynek számít – mondta Balatoni Imre. A rendezvény csúcspontját minden évben az jelenti, amikor a csoportok két részre válva eljátsszák a sárospataki vár ostromát. Ez így történt most is.

Korhű viselet, fegyverzet

Dr. Tamás Edit a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának igazgatója úgy fogalmazott: a kezdetektől fontos volt számukra, hogy a rendezvény szakmai gazdáival együtt színvonalas kínálatot tudjanak garantálni, vagyis aki kíváncsi az eseményre, az egy látványban gazdag tábort, szakmailag korrekt fegyverzetet, viseletet, a tábori élethez szükséges tárgyakat láthasson.

Véleménye szerint a tábor akár a múzeum kitelepített részének is tekinthető. Aki pedig mélyebben kíváncsi a korszakra, az eredeti fegyverekre, vértekre, ruhákra, megtekintheti a kiállításokon, vagyis a programok és a múzeum kínálata nagyon jól kiegészítik egymást – mondta az igazgató.

BSZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!