Sárospatak hírei

2018.01.06. 19:21

Sportközpont épül Kispatakon

Sárospatak - A megyében egyedül Sárospatakon valósul meg ez a típusú be­ruházás.

Sárospatak - A megyében egyedül Sárospatakon valósul meg ez a típusú be­ruházás.

Országszerte 16 városban, köztük Sárospatakon épül Honvédelmi Sportközpont idén. A 17 és fél milliárd forintból megvalósuló programot a kormány egy tavaly december 28-án kelt kormányrendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.

A kispataki horgásztó mellett el is kezdődik majd a beruházás." Aros János

A Honvédelmi Sportközpontok létrehozásának célja, hogy a sporttevékenységen keresztül a társadalom minél szélesebb rétegét vonják be a honvédelmi nevelés programjába, kizárólag önkéntes alapon. A program elsősorban nem a versenysportokat támogatja, hanem a fiatalok sport iránti érdeklődését hivatott fölkelteni, illetve ehhez kapcsolódva célja az egészségük megőrzése – írja a honvedelem.hu.

Iskolásoknak

– A közelmúltban lakossági fórumot tartott Sárospatakon Simicskó István honvédelmi miniszter és akkor vetette fel, partnerek lennénk-e egy ilyen központ megépítésében a városban – mondta lapunknak Aros János, Sárospatak polgármestere. – A testület elé vittem a felkérést. A képviselők megszavazták az ötletet és két kispataki területet ajánlottunk fel, amelyeket ingyen biztosítottunk erre a célra. Az egyiket el is fogadták, így a közeljövőben a kispataki horgásztó mellett el is kezdődik majd a beruházás. Ebben a Honvédelmi Sportközpontban a honvédelmi neveléssel kapcsolatos elméleti képzések és gyakorlati oktatások lesznek. Így kialakítanak majd az egyéb kiszolgáló helyiségek mellett egy birkózótermet, egy küzdősportok gyakorlására szolgáló termet, egy zárt lézeres lőteret és egy nyitott, szabadtéri lőteret. Ha elkészül a beruházás, akkor azt szeretnénk, ha a délelőtti időpontokban az általános iskolások használnák majd a létesítményt, a délutáni órákban pedig a helyi sportszervezetek vennék birtokukba a termeket. Jelenlegi információim szerint ez utóbbira bérleti díjat nem kér majd az állam mint üzemeltető.

Életre kelhet

Az építkezés helyszíne a helyiek által csak Keller-féle lakóparknak nevezett terület közelében van.

– Nem titkoltan azt is szeretnénk elérni, hogy a lakópark és környéke egy kicsit megteljen élettel. Ezért az önkormányzat a sportközpont környékét rendbe fogja tenni és szándékaink szerint egy pihenőparkot is ki fogunk majd alakítani, ezzel is kedvet csinálva ahhoz, hogy minél többen látogassanak el a környékre – tette hozzá Aros János.

- ÉM-BG -


Az érintett városok

Baja, Balassagyarmat, Berettyóújfalu, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kisvárda, Körmend, Nagykanizsa, Újfehértó, Pécs, Sárospatak, Szarvas, Szekszárd, Székesfehérvár, Szigetvár és Zalaegerszeg.

A központok olyan sportágak gyakorlására biztosítanak lehetőséget, amelyek a honvédelem szempontjából is hasznosítható tudást adnak. Alkalmasak lesznek a szabadidős tevékenységként folytatott sportlövészet megismertetésére és biztonságos gyakorlására, valamint a honvédelmi szempontból is kiemelten fontos sportágak – küzdősportok, vívás, lövészet és mások – edzéseire, vagy akár az elsősegélynyújtás és a tájékozódási ismeretek oktatására is – tájékoztat a honvedelem.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!