Putnok hírei

2018.06.25. 12:34

Pályaavató Putnokon: Várady és a három osztály

Putnok - A nagy múltú Vasas csapata is jelen volt szombaton délután a putnoki stadionavatón.

Putnok - A nagy múltú Vasas csapata is jelen volt szombaton délután a putnoki stadionavatón.

Az élet olykor különös dolgokat produkál. Eredetileg március 24-én avatták volna Putnokon a Várady Béla Sportközpontot, de az akkori zord idő közbeszólt. A stadionra csaknem 300 milliót költöttek, ebből tették versenyképessé, és bajnokikra fogadhatták a Kazincbarcikai SC NB II-es gárdáját is. Ha Várady, akkor a Vasas, ezt mindenki tudja, és amikor a fővárosiakat meghívták, még NB I-esek voltak, mire megérkeztek, már csak NB II-esek. Mivel a Putnok FC az NB III-ban vitézkedik, így írhatjuk, hogy az emlékezetes ceremónián három osztályba sorolt gárda lépett a nagyérdemű elé.

Nagyjelenet

A gyepre vonultak a politikusok (Riz Gábor országgyűlési képviselő, Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, Tamás Barnabás polgármester), a sportvezetők (Negrutz Ágoston, a Putnok FC elnöke), a Vasas hajdani kiválósága (Kovács István) és a néhai Várady Béla családtagjai is. Elhangzottak a beszédek, a méltatások, majd a városvezető nagyjelenete következett.

– Önökkel szemben látható ez az utca – mondta a nézőknek Tamás Barnabás, aki a kezével még azt is megmutatta, hogy hol gyerekeskedett a sokszoros válogatott. – Büszkék vagyunk rá, nevét és emlékét az idők végeztéig megőrizzük.

A polgármester megkapta a 11-es számú, Várady feliratú mezt, amely bizonyára bekeretezve kerül majd a klubház tárgyalójának falára.

Ötvenmillió

A putnoki sporttelep (ezt az emeleti „kilátóról” jól lehet látni) pazarul néz ki, de továbbfejlesztik, a tőszomszédságában edzőpályát alakítanak ki.

– Ötvenmillió forint kell hozzá – jelentette ki Negrutz Ágoston. – A pályázatot már beadtuk, reméljük, hogy nyerünk és minél hamarabb megépíthetjük.

A Várady Bélának köszönhetően Putnokon oly’ becses Vasas ugyan kiesett az élvonalból, ettől függetlenül hazai szinten jó játékosokkal rendelkezik. Azt még nem lehet tudni, hogy ki lesz a piros-kékek új vezetőedzője (Teodoru Vasziliszt emlegették, de ez a terv állítólag már megdőlt, és Tomislav Sivic lehet a befutó), miként néhány játékosuk sorsa is kérdéses. Amikor megszólítottuk a megyénkben is szerepelt Egerszegi Tamást (volt DVTK- és Mezőkövesd-játékost), valamint Barczi Dávidot (aki Diósgyőrött is futballozott), mindketten mosolyogva feleltek:

– Még nem tudunk semmit…

Amit viszont tudunk, és már helyi sporttörténelem: a putnokiak hivatalosan birtokba vették a felújított sportközpontot.

A tények

Putnok FC – Vasas FC 2-8 (0-4)

Putnok, 500 néző. V.: Nagy R. (dr. Varga Zs., Márkus).

Putnok FC: Málik (Asztalos) – Szemere, Nagy Cs. (Szilágyi), Nyisalovits, Péchy (Lovasi), Tóth Sz., Zimányi Á., Csirszki, Sápi (Tóth J.), Fehér B. (Pogonyi), Madarász (Takács T.). Vezetőedző: Koszta Péter.

Vasas FC: Póser – Czingráber (Lubos), Vaskó, Szilágyi (Vit), Laczkó (Tóth O.), Murka, Egerszegi (Vida), Kovács M. (Király), Barczi (Rabatin), Ádám M. (Kovács D.), Gaál B. Megbízott edző: Ferenczi István.

Gólszerző: Tóth Sz., Zimányi Á., ill. Gaál B. (3), Murka (2), Barczi, Ádám M., Kovács D.

Ők mondták

Koszta Péter, a Putnok FC vezetőedzője: – Itt minden Várady Béláról szólt. Sok hiányzónk volt, nem is edzettünk, de az eredmény teljesen másodlagos.

Knopp Richárd, a putnokiak ügyvezetője: – Ez az esemény bevonul a város életének történetébe. A Vasas teljes csapattal jött, ez is nagy örömet adott nekünk.

Nyisalovits Donát putnoki védő: – Mindenkinek ünnep volt ez a szombat délután. A szereplőknek, a klubnak, a városnak. Megtiszteltetést jelentett a Vasas ellen játszani.

Kovács István története

Az egykor Salgótarjánból 1975-ben a Vasasba igazolt Kovács István háromszáz élvonalbeli meccset jegyzett. Öltönyben, talpig feketében jelent meg az avatón, így tisztelte meg egykori klubtársát, akiről ezt a történetet mesélte el:

– Egy asztalnál ültem Komjátival, Váradyval és Zomborival. Hoztak egy tál süteményt, de Béla nem szerette a süteményt, ezért így szólt: Pista, te edd meg a süteményt, majd én megeszem a kislányt.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!