Putnok hírei

2018.05.23. 10:59

Békéscsabáról kapott autót a polgárőrség Putnokon

Putnok - A járőrözés feltételei sokat javultak Putnokon, de a környező falvakban is használják majd a Skodát.

Putnok - A járőrözés feltételei sokat javultak Putnokon, de a környező falvakban is használják majd a Skodát.

A hét esztendeje működő Gömöri Polgárőr Egyesületnél javultak a tárgyi eszközfeltételek, hiszen a közelmúltban egy új szolgálati autót vehettek birtokba. Lőrincz Zoltán, elnök ezzel kapcsolatban elmondta: a környéken több kisebb településen is rendelkeztek már hasonló gépjárművel, ezzel szemben Putnokon nem volt olyan jármű, ami megkönnyítette volna a 30 fős állomány munkáját. Évek óta kiszorultak a pályázati lehetőségekből, ezért nagyon örülnek neki, hogy mostantól szolgálatba állíthatták az 5 esztendős Skoda Yetit. Az autót a békéscsabai rendőrségtől kapta meg a Gömöri Polgárőr Egyesület.

Hatékonyabb munka

– Ezzel a Skodával rengeteget javulnak a polgárőrség munkafeltételei. A környéken sok a pince, a dombvidék és a kisebb falvak, amelyek mostantól mind elérhetővé válnak számunkra – tette hozzá Lőrincz Zoltán. – Mostantól még hatékonyabban tudjuk segíteni a rendőrség munkáját, ami nekünk a legfontosabb feladatunk. A fenntartását a saját költségvetésünkből tudjuk megoldani, amelyre a helyi önkormányzattól és polgármester úrtól többletforrást is kaptunk, így remélhetően ezzel sem lesz probléma. A Skodát már szolgálatba állítottuk, bízunk benne, hogy sokáig hasznukra lesz a napi munka során.

ME

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!