2017.04.30. 09:53
Jószágszerető emberként telt az élete
Putnok - A putnoki Süveges Imre hosszú évtizedeken keresztül dolgozott pásztorként, de 65 évesen már nincs munkája.
Putnok - A putnoki Süveges Imre hosszú évtizedeken keresztül dolgozott pásztorként, de 65 évesen már nincs munkája.
Hatvanöt évvel ezelőtt a kisbárányok közé született, ez a momentum pedig – mint később kiderült – meghatározta az egész életét. A Putnokon élő Süveges Imre mindent tud a pásztor és a gulyás foglalkozásról, hiszen hosszú évtizedeken keresztül őrizte az állatokat a gömöri vidéken. A kolompokat, pásztorszerszámokat is saját kezűleg készítette, és mind a mai napig komoly gyűjteménnyel rendelkezik a családi házában.
Az a jó pásztor, aki együtt lélegzik az állatokkal, ismeri és tudja kezelni a betegségüket." Süveges Imre
– Nagyon hamar jószágszerető emberré váltam, hiszen a családi közeg ezt hozta magával. Nagyszüleimnél több mint háromszáz juhot, lovakat, pulykát, kacsát és libát tartottak, én pedig egész kis korom óta köztük voltam. A sorsom, az utam már ekkor eldőlt, de egyáltalán nem bántam meg, hiszen az állatokkal foglalkozni, vigyázni rájuk, figyelni az esetleges betegségüket, nagyon szép és felelősségteljes munka – tekintett vissza a kezdetekre Süveges Imre putnoki pásztor. – Hétéves voltam, amikor a közeli Sajómercsén megismerkedtem ezzel az életmóddal. Taliga Barna volt a mesterem, a nagy szakmai tudással rendelkező pásztortól szinte mindent megtanultam.
Komoly felelősség
Süveges Imre a hatvanas évektől kezdve vállalt felelősséget az állatokért. Azt mondja: több száz fős gulyával is el lehet boldogulni, de nagyon fontos, hogy okos, jó terelőkutyával rendelkezzen a pásztor.
– Ebben a szakmában nincs mellébeszélés, nem mutogathatunk a másikra. Ha valami gond van, akkor azért kizárólag én vagyok a felelős – folytatta Süveges Imre. – Olyan pásztornak számítok, aki egyből utánamegy, ha a gulyából egy-két példány elkóborol. Természetesen volt már ilyen, de nagyon figyelni kell rájuk. Az a jó pásztor, aki együtt lélegzik az állatokkal, ismeri és tudja kezelni a betegségüket. Nekem ez a véremben van, hiszen mindig ezzel foglalkoztam, egészen a tavalyi esztendőig.
Jött a villanypásztor
A hagyományos állattartás azonban már kevésbé jellemző, mint évtizedekkel ezelőtt, ezért pásztorra sincs akkora szükség. Süveges Imre jelenleg munkát keres. Azt mondja: ha sokáig így marad a helyzet, abba biztos bele fog halni. Nem anyagi, hanem lelkileg viseli nehezen azt, hogy nincs feladata. A feleségével együtt Putnokon közösségi rendezvényekre jár, igyekszik a nehéz napokat a társaság segítségével átvészelni. A putnoki pásztor az állatok között számtalan verset írt ebben a témában, néhány évvel ezelőtt pedig tagja lett a Pásztor Lovagrendnek is. Az elismerés ellenére jelenleg mégsem teljes az élete.
– Kutatok, figyelem, hogy a környéken hol van gulya vagy csordanyáj, hátha szükség lenne a munkámra – meséli Süveges Imre. – Tavaly még dolgoztam, de azon a helyen felszámolták az állományt. Számomra nagy problémát jelentett az európai uniós szabályozás, amelynek következtében a villanypásztor felváltotta az igazi pásztort. Ahol magángazdálkodó tart állatokat, azoknak többnyire az eredeti foglalkozása juhász, tehát saját maga látja el a feladatokat. Az Alföldön, a Tisza környékén és a Nemzeti Parkokban még vannak igazi gulyák, de remélem, hogy rövidesen itt a környéken is találok majd olyat, ahol szükség lehet még a szaktudásomra.
Komoly kolompgyűjtemény
Süveges Imre hatvanöt éves kora ellenére még életerősnek, tettre késznek érzi magát. A megszerzett szaktudása és az állatok felé irányuló szeretete mellett büszke a kolomp- és pásztorszerszám-gyűjteményére is. Ezekből többet saját kezűleg készített, így érthetően hozzánőtt a szívéhez.
– 1961-ben került hozzám az első kolomp, amelyet még az édesapám vett nekem az edelényi vásáron – újságolta, majd meg is mutatta a gyűjteményét Süveges Imre. – Egy banda négy darabból áll, amelyek mind más-más hangon szólalnak meg az állatok nyakában. Volt olyan időszak, amikor a több száz fős gulyát nagyjából harminc kolomppal tereltem. Emellett azonban az 1823-tól fellelhető szerszámok közül is vannak a birtokomban. Korábban nagyobb volt a gyűjteményem, de többet elajándékoztam, mikor a hozzám látogató érdeklődőn megesett a szívem. Ettől függetlenül remélem, hogy ezeket a kolompokat, fokosokat még tudom használni. Jó lenne, ha nemcsak felakasztva vagy a sarokba téve porosodnának, hanem az előttünk álló években még a rendeltetésének megfelelően lehetne őket hasznosítani.
ÉM-ME