Putnok hírei

2012.01.23. 17:25

A Magyar Kultúra Napja Putnokon

Putnok. Színvonalas műsor és kiállítás a Magyar Kultúra Napján, Putnokon.

Putnok. Színvonalas műsor és kiállítás a Magyar Kultúra Napján, Putnokon.„A szépséges Erdély és a varázslatos Felvidék” címmel nyílt kiállítás Putnokon a Holló László galériában. A tárlatot Dr. Laczkovich Katalin képviselő, a humán bizottság elnöke nyitotta meg, aki egyben a Tóth Ede Baráti kör elnöki tisztjét is ellátja. A színvonalas, az ünnephez méltó rendezvényt a Tóth Ede Alkotókör, a Putnok Városi Televízió, és a Holló László Galéria közösen prezentálta.

Az ünnepi műsorban fellépett Placskó Katinka énekesnő, aki két dallal örvendeztette meg a szépszámú közönséget. Ezt követően Szendrey Júlia, Wass Albert Erdély című versét adta elő. Az esemény Kaszáné Fehér Katalin festőművészről készült portréfilm vetítésével zárult, melyet a PVTV stábja készített. Kaszáné Fehér Katalin Batsányi-díjas festőművész, már számos alkalommal nyert meghívást helyi, térségi, valamint fővárosi kiállításokra, egyéni és közös tárlatokra. Budapesten az Erzsébet Ligeti Színházban több nemzetközi tárlaton is részt vett, ahol alkotásairól a szakmai zsűri kimagaslóan pozitív értékelést adott.

Technikája szerteágazó, szívesen alkalmaz tust, valamint ceruzát művészi rajzaihoz. Festészetében a csendélet, a tájkép, valamint a portrék készítése a legfőbb irányvonal. A művésztanár alapító tagja a putnoki Tóth Ede Alkotókörnek.

- Tamás István -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!