2025.06.18. 08:00
Átadták a K&H mozdulj! az év tesitanára vármegyei díjakat
A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös kezdeményezésére másodjára került sor a vármegyék legnépszerűbb tesitanárainak megválasztására. A szavazást követően Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3 díjazottja: Tóth Alex, Gallik Gábor és Berecz László kapták meg a díjakat.

Forrás: MDSZ
Miskolc, 2025. június 16.
Közel 300 jelölttel, vármegyénként 3 kategóriában, tíz napon át zajlott a „K&H mozdulj! az év tesitanára” szavazás, amelynek végén összesen 60 pedagógus kapja meg az elismerést. A kezdeményezés a tavalyi nagy sikerre való tekintettel indult el idén is, amelynek célja azon testnevelők kiemelése és elismerése, akik a gyerekekkel megszerettetik a mozgást, képesek elérni, hogy a mindennapos testmozgás beépüljön a diákjaik életébe, továbbá saját egészséges életvitelükkel példát mutatnak a gyerekeknek.
Az első lépés a jelölések begyűjtése volt, méghozzá óriási számban: országszerte 6000 jelölés érkezett 932 tesitanárra, intézményvezetőktől, kollégáktól, szülőktől és gyerekektől egyaránt. A jelölteket az MDSZ három kategóriába sorolta be:
a. 200 fő, vagy az alatti iskolákban tanító testnevelő
b. 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő
c. 35 év alatti, fiatal testnevelő.
A beérkezett jelölteket az MDSZ vármegyénként és kategóriánként maximum 5 főre szűkítette. Ezt követően került sor a megyei/budapesti szintű szavazásra. Aki a jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapta, az lett a megyében az Év tesitanára, külön-külön a 3 kategóriában. A szavazás hatalmas érdeklődés mellett zajlott, a jelöltekre összesen több mint 215.900 szavazat érkezett! A három díjazott Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében:
Az év tesitanára 200 fő fölötti iskolák között: Tóth Alex, Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola
Lassan 10 éve tanítok ebben az intézményben, és 14 éve dolgozok tanárként. Kézilabdaedző is vagyok mellette, az U14 és U15-ös lány csapatok vannak a kezeim alatt. Szabadidőmben futok, amikor az időm is engedi, ultratávokat teljesítek! Imádom a hivatásomat, szeretem látni a gyerekek mosolyát és a csillogást a szemükben. Szeretném megadni a gyerekeknek azt az esélyt, hogy mindenben kipróbálják magukat, és megtalálják abban a mozgás örömét. Az óráimat azért szeretik a gyerekek, mert játékosan kemények, szóval szórakozás közben, erősítünk vagy javítjuk az állóképességüket, anélkül, hogy nekik ez feltűnne. Azt szeretném átadni a következő korosztálynak, hogy legyenek következetesek és csak akkor vágjanak bele, ha szeretik a munkájukat!
Az év tesitanára a 200 fő alatti iskolák között: Gallik Gábor, Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola, Mezőnyárád
Azért szeretem a hivatásomat, mert minden nap lehetőségem van arra, hogy örömet vigyek a gyerekek életébe a mozgás által, és segítsek nekik testben és lélekben is erősödni. Számomra a legnagyobb öröm, amikor látom, hogy a gyerekek mosolyogva, örömmel mozognak, és érzik, hogy értékesek, képesek fejlődni. A tanítványaim azt mondják, azt szeretik bennem, hogy mindig hiszek bennük, és érzik, hogy számomra minden egyes gyermek fontos – a legkisebb lépésekben is ott van a közös siker öröme. Tudják, hogy nálam a küzdés is érték, nem csak a győzelem. Mindig igyekszem észrevenni és elismerni az erőfeszítéseiket, bármilyen szintről indulnak is. Azt szeretném átadni, hogy a mozgás nem csak sportteljesítmény, hanem öröm, közösségfejlesztés és önismeret is. Hiszem, hogy az egészséges életmód és a kitartó munka olyan értékek, amelyek végigkísérhetik őket az élet minden területén. Szeretném továbbá átadni a mozgás örömét, a közös élmények erejét, és azt a hitet, hogy bármekkorát is lépünk előre, az mindig számít. Hiszem, hogy a sport megtanít hinni önmagunkban, másokban, és abban, hogy a szívvel végzett munka mindig nyomot hagy. Azon értékeket, amelyek engem is végigvezettek ezen a 33 éves úton.
Az év fiatal tesitanára: Berecz László, Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola
Azért szeretem a szakmámat, mert a tanulók mozgás közben megélt öröme és felszabadultsága engem is feltölt, számomra ezek a pillanatok jelentik a testnevelői pálya valódi értelmét. A tanulók azért szeretik az óráimat, mert igyekszem mindenki számára biztosítani a sikerélmény lehetőségét, függetlenül az egyéni képességeiktől. Testnevelőként fontosnak tartom, hogy a következő generációnak átadjam a rendszeres mozgás és az egészséges életmód értékét, valamint segítsem őket abban, hogy a sporton keresztül fejlődjenek olyan emberi tulajdonságaik, mint a tisztelet, a felelősségtudat és az együttműködés.
A díjakat: feliratozott pólót, továbbá egyenként 25.000 Ft értékű Hervis sportszervásárlási utalványt a nyertesek az MDSZ regionális képviselőjétől és a K&H Bank miskolci fiókvezetőjétől vették át.
Az országos szavazás május 12-június 11. között zajlik a vármegyei és budapesti győztesek részvételével a választás weboldalán: https://www.evtesitanara.hu/orszagos-szavazas/. A megtisztelő címen túl az országos győztesek további értékes díjakat is kapnak: feliratozott melegítőt, továbbá egyenként 330.000 Ft értékű pihenőutalványt.
Gratulálunk minden jelöltnek, aki megmérettetett a szavazáson!
A Magyar Diáksport Szövetségről
A Magyar Diáksport Szövetség az általános és középiskolás gyermekek mozgásfókuszú egészségfejlesztésével foglalkozó civil szervezet. Célja, hogy
- a gyerekeket rendszeres mozgásra ösztönözve elősegítse egészséges, boldog jövőjüket.
- segítse az egészségtudatos közösségi kultúra kialakítását, a rendszeres testmozgás hatásainak tudatosítását, növelje a testmozgás iránti elkötelezettséget.
- programjaival segítse az iskolai keretek között zajló testmozgás lehetőségeinek bővítését.
- országos hálózata segítségével támogassa az iskolákat az egészségfejlesztő programjaik megvalósításában és az ehhez szükséges infrastruktúra, eszközök, tudás bővítésében, továbbá belső és külső együttműködéseik kialakításában.
Az MDSZ a tanév elején elindította az Aktív Iskola védjegyrendszert, amelynek keretében 422 általános és középiskolában a gyerekek rendszeres mozgását támogató környezet épül, számos mozgásösztönző program valósul meg, elérve ezzel közel 130 ezer iskolás gyermeket.