Szponzorált tartalom

2021.10.15. 20:17

Megújult a Gyermekegészségügyi Központ rehabilitációs osztálya

Megújult, megszépült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának Gyermekrehabilitációs Osztálya, amely a Nestlé Hungária Kft. támogatásával valósult meg.

Forrás: MK

A felajánlásnak – és az intézmény hasonló összegű kiegészítésének – köszönhetően felújított kórtermek, közösségi helyiségek biztosítják a minőségi betegellátást, emellett akadálymentesített tereket alakítottak ki, hogy ezzel is segítsék a gyermekek mielőbbi gyógyulását és komfortérzetét.

Tavaly decemberben jelentette be a Nestlé Hungária, hogy 20 millió forinttal támogatja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának Gyermekrehabilitációs Osztályát, azon belül a rekonstrukciós munkálatokat.

Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója közölte: menedzsmenti döntés szerint a felajánlásokat az intézmény hasonló nagyságrendű összeggel kiegészíti annak érdekében, hogy a támogatások még komplexebben segítsék a betegek ellátását. Ennek megfelelően a Nestlé által felajánlott összeget szintén megtoldotta a kórház, így a rekonstrukció összköltsége mintegy 40 millió forint volt.

„A gyermekek gyógyulása szempontjából rengeteget számít a gondoskodás és a környezet, ami körülveszi őket. Kórházunk munkatársaival mindent megteszünk annak érdekében, hogy a rehabilitációt követően a lehető legkönnyebben illeszkedjenek vissza korábbi élethelyzetükbe. Mostantól mindezt a kórtermek modern és otthonos kialakítása is elősegíti, amiért ezúton is köszöntet mondunk” – tette hozzá Dr. Hauser Péter, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ intézetvezető főorvosa.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában