szponzorált tartalom

2021.07.02. 12:25

Ahol az alpaka is játszótárs – Baráthegyi Panzió & Élménypark

Ahol a Bükk erdeinek zöld lombkoronája összeér a bárányfelhős kék éggel, és Miskolc közelsége ellenére is csak a vidéki élet állathangjai törik meg a csendet, oda épült a Baráthegyi Panzió & Élménypark.

Bár a hegyek nyugalma üli meg a több hektáros majort, a Panziót körülölelő birtok folyamatos mozgásban van, és minden a családok kényelmét és szórakozását szolgálja. Szélkerék húzza a vizet, a biokertészetben és sajtműhelyben szorgos kezek készítik elő a háztáji ízekre építő menüsort – amelyről az egyik kedvenc a kemencés kecskesajtos kenyérlángos. Asztalos-, gyertyaöntő- szappanfőző, papírmerítő manufaktúráiban a Panzióba érkező szülők és gyermekeik együtt készítik az ajándéktárgyakat, amelyeket emlékként visznek majd magukkal. Állatfarmján pedig kecskék, lovak, szamarak, nyulak és alpakák várják a simogató kezeket. A Panziót körülölelő major, mint egy interaktív skanzen, úgy mutatja be a szállóvendégeknek a különböző népi mesterségek históriáit.

„Itt a magtárból vékában vételezett búzát szőtt zsákban, talyigán el lehet tolni a magtisztítóig, utána a malomban kézi erővel meg lehet őrölni, a százéves teknőben összegyúrni, dagasztani, majd a kemencében a cipókat kisütni. De lehet saját kötelet verni, lábhajtású faesztergán kupát készíteni, vagy mézesbábos ütőfával tükrös szívet süt­ni, a kecskéből fejt tejből pedig vajat köpülni.” – mutatja Jakubinyi László, a Panziót működtető Szimbiózis Alapítvány elnöke.

Kikapcsolódásban otthon vagyunk

A civil szervezet jó ismerője az aktív pihenést választó vendégek turisztikai igényeinek. Ahogy mondják: „kikapcsolódásban egy évtizede otthon vagyunk!” Legyen szó kicsikről, nagyokról, családokról, vagy speciális szükségletű vendégekről, a Baráthegyen mindenkinek kedvére tudnak tenni. Szállóvendégeik a gyermekeik mellé felügyeletet is igényelhetnek képzett animátorok személyében. Ilyenkor érzi igazán elemében magát Pumukli, az alpaka fiú, aki mókásan kedves külsejével, barátságos tekintetével és selymes gyapjával elcsavarja minden Baráthegyre érkező vendég fejét. Hagyja, hogy simogassák, etessék, kényeztessék. Sőt, a közös játékot is élvezi, amikor akadálypályán vezetőszáron kísérik végig a gyerekek.

Az interaktív foglalkozások idejére megtelik a Diósgyőri Vár lemodellezett, 400nm-es korhű faerődje is. A családok itt gyakorolhatják a fakard csörgetését és a reneszánsz táncokat, vagy kipróbálhatják a régi vidéki élet használati tárgyait. Ezek restaurált eredetije mind ott sorakozik a külső vár kerengőjében. A faerőd ugyanis, mint interaktív Népi Kézműves Tárház is működik.

„Az évek óta itt táborozó gyerekeknek a vár a legnagyobb sláger, de népszerűnek számít a jurta, az íjász- és lovas pálya, az alpaka terápia, valamint a különböző tematikájú játszóterek. Bármelyiket is válasszák a felügyeletünkre bízott gyerekek, a szülők nyugalomban használhatják én-idejüket pihenésre, vagy a wellness részlegben feltöltődésre.” – meséli Noszkó Brigitta majorságvezető, aki éppen most készíti elő a fogadását azoknak az autista gyermeket nevelő családoknak, akiket az Alapítvány „Egy hét mennyország” programjában látnak vendégül a Baráthegyen. A Panzióban ugyanis speciális képzettségű személyzet áll rendelkezésre, hogy ezek a szülők és a gyerekek egyaránt kikapcsolódásra és élményszerzésre tudják fordítani a Bükkben töltött időt. Ez a szolgáltatás bárki számára elérhető, de szociális alapon a programban idén nyolc családot tudnak térítésmentesen fogadni. Támogatók által pedig ez a szám bővülhet.

A panzióban egyszerre 20 fő szállóvendég helyezhető el, 10 szobában, melyből egy akadálymentes, két-két szoba pedig egybenyíló családi apartmanként várja a vendégeket. A rendezvényeknek a helyszínt kandallóval is fűthető nagyterem és tálalókonyha biztosítja, míg az aktív élményszerzésre ott a varázslatos major a maga nyüzsgő, de mégis csendes harmóniájával.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában