Szponzorált tartalom

2020.11.24. 10:06

Két közös projektben vesznek részt

Ezek célja a helyi identitás és kohézió erősítése, valamint a humánkapacitások fejlesztése.

Tóbis Béla, Krasznokvajda polgármnestere.

– Önkormányzatunknak jelenleg két futó projektje valósul meg – tudtuk meg Tóbis Bélától, Krasznokvajda polgármnesterétől. – Az egyik 5 településsel közösen fut, melynek célja a helyi identitás és kohézió erősítése. Ennek keretében a lehetőségekhez igazodva számos rendezvényt – gyermeknap, idősek napja, egészségnap és bűnmegelőzési nap – tartottunk, melyek folytatódnak a következő esztendőben is, lesz a közlekedési ismeretek megszerzésére irányuló előadás, és célunk a templomkert és keresztek felújítása. A teljes pályázati forrás 50 millió forint. A másik projekt a humánkapacitások fejlesztése Abaúj térségben, ezen belül diákok részére ösztöndíj, különböző képzések és programok valósultak meg az év során. Ez a projekt 9 településsel közösen felhasználható 160,93 millió forint keretöszszegből áll. A fent említett 2 projekt teljes időtartama pedig 3 év.

Tóbis Béla, Krasznokvajda polgármnestere.

A település vezetője kiemelte: „Az idén bekövetkezett rendkívüli jogrend időszaka alatt a településünk az önkormányzat alkalmazottjai részére, valamint a teljes lakosság háztartásaiba védőmaszkot juttatott. Ebben az időszakban nagy figyelmet fordítottunk az időskorú lakosság segítésére, mely a házi szociális gondozás keretein belül ebédszállítás, gyógyszeríratás, gyógyszerkiváltás, élelmiszer-beszerzés és igény szerint teljes körű személyi segítségnyújtás volt.”

Tóbis Béla előre is tekintett: „Sikeres pályázatot nyújtottunk be a Magyar falu

program keretein belül orvosi műszerek beszerzésére, melynek mértéke 3 millió forint, valamint a jelenleg elbírálás alatt lévő szolgálati lakás felújítására 30 millió forint értékben. Az adventi időszakban a hagyományos rendezvényként megtartott gyertyagyújtás az idén elmarad, viszont a hagyományos, közösségkovácsoló rendezvényeinket amint lehetőség lesz rá, szeretnénk folytatni.”

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában