Hirdetés

2022.03.25. 00:00

Szebb környezetben

Az önkormányzat működőképes gazdálkodásának megtartása mellett folyamatosan fejlesztik a települést.

Bogdán József és Tállai András országgyűlési képviselő az általános iskola energetikai felújításának átadásán

Forrás: PH

– Az elmúlt időszak pozitív hatással volt településünk életére – mondta Bogdán József, Borsodivánka polgármestere. – Sok pályázati lehetőség adódott főleg a Magyar Falu Programban, de a belügyminisztériumi önkormányzati fejlesztések támogatása is sok eredményt hozott. Ezek mellett a TOP-os pályázatok is segítették településünk fejlődését. Útjaink, intézményeink nagyrészt fel lettek újítva, utóbbiak energetikailag is korszerűbbek lettek, és a csapadékvíz-elvezetési problémák egy része is megoldódott. Természetesen községünk lakói nagy megelégedéssel fogadták a fejlesztéseket, örömüket fejezték ki, hogy látják a megvalósult eredményeket.

 

A település vezetője hozzátette: – 2022-ben  két, már elnyert projektet valósítunk meg: az önkormányzati épület és az orvosi lakás felújítását. Természetesen folyamatosan azon dolgozunk, hogy kihasználva a megjelenő pályázati lehetőségeket továbbfejlesszük Borsodivánkát. Ha lehetőség nyílik rá – lesz olyan projekt – szeretnénk a falumúzeum felújítását megvalósítani, hiszen településünkön 3600 éves bronzkori feltárás van folyamatban. A falumúzeum megvalósulásával a feltárt leletek itt helyben lehetnének kiállítva. A „Kastélykert” – ahol a közösségi rendezvényeinket tartjuk – önkormányzati tulajdonba kerülése folyamatban van. A viszonyok rendezése után még színvonalasabb programok valósulhatnak meg ezen a területen. A falu központjában lévő közösségi park továbbfejlesztése is zajlik, fásítási program keretében őshonos fák ültetésével tennénk szebbé a területet. Továbbra is folytatni kívánjuk belterületi útjaink felújítását, szükség szerint a gyalogosok számára a jó minőségű járdák megépítését. Mivel az elnyert pályázatok a település fejlődését, szebbé tételét szolgálják, ezzel az itt élők szebb és jobb környezetben élhetnek.

 

Működőképes legyen

 

Bogdán József kifejtette: „A településünkön működő civil szervezetek munkáját képviselő-testületünk maximálisan segíti, hogy a kiírt pályázatokon ők is eredményesen részt tudjanak venni. Az elképzelések mellett pedig elsődleges szempont, hogy az önkormányzatunk gazdálkodása minden esetben működőképes legyen.”


(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában