Hirdetés

2022.03.25. 00:00

Jó célokat megvalósítani

Kiemelt figyelmet fordítanak a település fejlesztésére, kultúrájának gazdagítására és színesebbé tételére.

Falunap Gelejen

Forrás: PH

– Gelej egy 600 lelkes dél-borsodi kistelepülés az M3-as autópálya közvetlen közelében, kiemelkedő infrastruktúrával és irigylésre méltó oktatási és egészségügyi intézményekkel – mondta Demeterné Nyeste Erzsébet polgármester. – Önkormányzatunk az elmúlt négy évben is figyelmet fordított a település fejlesztésére, kultúrájának gazdagítására és színesebbé tételére. Mindezekkel az itt élők életkörülményeit, komfortérzetét kívánjuk növelni, valamint településünket még vonzóbbá tenni a letelepedni kívánó fiatal családok számára.

 

A község vezetője számba vette a projekteket: – 2019-ben átadtuk a zöldségfeldolgozó és -savanyító üzemünket, amely mára sikeres vállalkozássá nőtte ki magát: megyeszerte ismerik és keresik a „Gelej ízei” termékeket. Ifjúsági központot adtunk át 2020-ban, és megvalósult az óvoda bővítése és tornaszoba építése. 2021-ben elkezdődött a bölcsőde építése, és szeptembertől kiváló körülmények várják a legkisebbeket is. Fejlesztettük és bővítettük az önkormányzati konyhát, folyamatban van a csapadékvíz-elvezető rendszer második üteme, és megvalósul a települési szennyvízhálózat kiépítése. Megújult községünk országosan védett református temploma és a parókia épülete. A térség kisüzemeinek, kézműveseinek és helyi termelőinek piacra jutásának segítése céljából álmodtuk meg az M3-as autópálya Geleji pihenőjének két oldalán megépült két árucsarnokot. Önkormányzatunk számára ez egy hatalmas léptékű és hosszú távon is meghatározó gazdasági beruházás, amely a helyi foglalkoztatottságot és a térség termelőinek bevételi forrásait is növelni fogja. A település fejlesztése mellett 2014-től 1 000 000 forinttal támogatjuk a helyi fiatal családok önálló lakáshoz jutását, valamint azokat a kisgyermekes családokat, amelyek Gelejt választják otthonuknak.

 

Megfelelni a kihívásoknak

 

Demeterné Nyeste Erzsébet kiemelte: „Egy település jövője elsősorban azon múlik, hogy annak vezetői, a polgármester és a képviselő-testület milyen elérendő célokat tűznek ki maguk elé. Polgármesterként 2002-től ennek jegyében végzem feladatomat, különösen figyelve arra, hogy a lehető legtöbb szolgáltatás helyben elérhető legyen, és hogy a kínálkozó pályázati lehetőségeket maximálisan kihasználhassuk. Gelejen az elmúlt négy évben sikerült jó célokat megfogalmazni és azokat Magyarország Kormánya és térségünk országgyűlési képviselője, Tállai András támogatásával sikeresen meg is valósítani. A következő időszakban közös feladatunk, hogy a település a mai kor kihívásainak megfelelve őrizze meg hagyományait, és történelméhez hűen továbbra is gazdaságilag erős és fejlődő település lehessen.”

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában