Hirdetés

2022.03.25. 00:00

Fejlődési pályán vannak, és ott is maradnának

Számos sikeresen megvalósult pályázaton vannak túl, és több fejlesztés előtt állnak.

Demeterné Zeleni Enikő
Forrás: PH

– Hejőkeresztúr az elmúlt 11 évben fejlődési pályára került, melyet jól igazol a sikeresen megvalósított pályázatok sora – emelte ki Demeterné Zeleni Enikő polgármester. – Az itt élők és ideköltözők igénybe vehetik a falusi családoknak nyújtott támogatásokat, alacsony a munkanélküliség, az elhagyott házak újra gazdára találnak. A település képének javításához a helyiek is nagymértékben hozzájárulnak. Az önkormányzat kiemelt feladata, hogy a dolgozó fiatalok életminőségét javítsa a közintézmények, közösségi terek megújításával, a szolgáltatások minőségének javításával.

 

A település vezetője hozzátette: „Az elmúlt évben a gyermekek és a szülők nagy örömére a Magyar Falu Program keretében felújítottuk óvodánkat, valamint TOP-os forrásból az épület energetikai korszerűsítése is megvalósult, valamint a játszóeszközparkunk is megújult. Ezzel a működtetés is gazdaságossá vált, és szebb, modernebb környezetben tölthetik az óvodások mindennapjaikat. A közel 40 millió forintos támogatás jól hasznosult, hiszen a helyi közösségünk megtartóerejét növeli. Szintén pályázati segítséggel megvalósult a IV. Béla Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítése és akadálymentesítése is. Ez a fejlesztés hozzájárul az épület gazdaságosabb fenntartásához, az egységes településkép kialakításához. A gyermekek nevelése pedig élhetőbb környezetben folyik. Egy önkormányzat tulajdonában lévő telken a tankerület jóvoltából egy teljesen új, kétszintes épülettel gyarapodott községünk, konferenciaterem, sportszoba, két tanterem és kiszolgálóhelyiségek találhatóak benne. A iskolai és a közösségi színterek újabb lehetőséget biztosítanak a gyermekek sokirányú fejlesztéséhez településünkön. Egy régi álom valósul meg azzal, hogy az Észak-magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 13. megnevezésű projekt keretében településünkön szennyvíztisztító telep létesül, a szennyvízhálózat is kiépül a lakosság részére.”

 

Építeni a közösséget

 

Hejőkeresztúr önkormányzata több elnyert és megvalósításra váró pályázattal is rendelkezik.

 

A Magyar Falu Program keretében egy szolgálati lakást újítanak fel, az óvoda fűtését is korszerűsíteni fogják, lehetőségük nyílik közösségszervezői eszközbeszerzésre, valamint kistelepülési önkormányzati rendezvények szervezésére is támogatást kaptak.

 

– A közösségi programok szervezéséhez elengedhetetlenül szükségessé vált a kültéri eszközök beszerzése. Bízunk abban, hogy a járvány okozta emberi kapcsolatok hiányát tudjuk majd pótolni ezekkel a beszerzésekkel, és lehetőséget biztosítunk a jövőben a rendezvényeken való találkozásokra – fűzte hozzá végül Demeterné Zeleni Enikő.

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában