Hirdetés

2022.03.25. 00:00

Az élet minden területén tudtak fejlődni

A választások valós kérdése, hogy a vidéki kisebb települések a továbbiakban is dinamikusan tudnak-e fejlődni, fogalmazott Váradi Lajos, Sajóvámos polgármestere.

Váradi Lajos 2014-től Sajóvámos polgármestere. Mint fogalmazott, ez alatt a bő 7 év alatt sikeres időszakot tudhat maga mögött a község, próbálták kihasználni a pályázati lehetőségeket, legyen szó uniós vagy hazai forrásról.
 

– Elmondhatjuk, hogy az élet minden területén tudtunk fejlődni. Felújíttattuk a ravatalozót, és megvalósult a temető infrastrukturális fejlesztése is, ez mindig nagyon fontos és kardinális kérdés egy település életében – mondta a polgármester. Folytatta: jelentős változások történtek a település sportéletében is, hiszen műfüves pályát alakítottak ki, megújult a sport­öltöző és annak környezete is.
 

Faültetés Sajóvámoson

– A beruházások érintették az oktatási-nevelési területet is, a kétcsoportos bölcsőde építését emelném ki, valamint a Kincses Sziget Óvoda udvarának és az önkormányzati konyha és étterem felújítását.
 

A Sajóvámoson élők a XXI. századi elvárásoknak megfelelő, modern egészségügyi ellátást vehetnek igénybe, emelte ki Váradi Lajos. Külső-belső megújuláson estek át az elmúlt években az orvosi rendelő és védőnői szolgálatnak helyt adó épületek, valamint korszerű egészségügyi eszközöket is beszereztek. A polgármester hangsúlyozta, egy vidéki település fejlődését a közlekedési infrastruktúra is jelentősen befolyásolja: nagyban elősegítik az elért eredmények megtartását a folyamatosan megvalósuló járda-, híd-, valamint útfelújítások. Az elmúlt évek fontos mérföldköve volt tehát a Sajóvámost és Szirmabesenyőt összekötő 2619 sz. út felújítása.
 

– Jövőbeni terveinket két részre lehetne bontani – jegyezte meg Váradi Lajos. Egyfelől, amit meg fognak valósítani, és amit meg szeretnének valósítani.
 

Megszentelik az újonnan átadott épületet

– Előbbiekhez sorolható az orvosi szolgálati lakás belsejének felújítása, a Kossuth Közösségi Ház tetőterének beépítése, illetve a Kincses Sziget Óvoda energetikai felújítása. Polgármesterként hiszek benne, hogy Demeter Zoltán országgyűlési képviselő segítségével rövid távon megvalósulhat a Sajóvámost, Szirmabesenyőt és Sajópálfalát összekötő kerékpárút és a Kossuth Közösségi Ház teljes körű energetikai felújítása. Polgármesterként úgy gondolom, hogy az előttünk álló választásoknak az a valós kérdése, hogy a vidéki, kisebb települések a továbbiakban is dinamikusan tudnak-e fejlődni, vagy súlyukat végképp elveszítik a nagyobb városok árnyékában – fűzte hozzá az elmondottakhoz Váradi Lajos, Sajóvámos polgármestere.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában