Hirdetés

2022.03.25. 00:00

A sok évszázados örökség kötelez

Gönc szellemi, tudományos, kulturális, mezőgazdasági, gasztronómiai és turisztikai értékeire alapozva tervezik a fejlesztéseket.

Tízezer látogatója volt az első Gönci Barack Ünnepnek. Fotó: PH

Gönc számtalan múltbeli és jelenkori értékkel, kinccsel rendelkezik. Elég itt csak Károli Gáspár bibliafordító örökségére, a pálos kolostorromra és az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend hagyatékára vagy a gönci kajszibarackra gondolni. „Ezek a szellemi, tudományos, kulturális, mezőgazdasági, gasztronómiai és turisztikai értékek méltóak arra, hogy a jelenkorban is megbecsüljük őket, büszkék legyünk rájuk, és köréjük építsük a település jövőjét” – fogalmazott Vinter István, a város polgármestere. Ahogy mondta: hosszú folyamat, nehéz és rögös út vezet oda, hogy Gönc visszaszerezze méltó és elismert helyét az ország települései között, de úgy érzi, jó úton haladnak. Álláspontját arra alapozza, hogy egyre több turista keresi fel látnivalóikat. Rendezvényeiket kiemelkedő színvonalon tudták megtartani az elmúlt évben, legyen szó a nemzeti ünnepekről vagy az első alkalommal megrendezett Gönci Barack Ünnepről, amely tavaly több mint 10 ezer látogatót vonzott a városba, a különböző médiafelületeken pedig mintegy 130 ezres látogatottságot értek el.

 

„A gönci magyar kajszibarack 2020-ban került be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktárba, és 2021-ben a VII. Kincseink Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értékdíj pályázatán az agrár- és élelmiszer-gazdaság szakterületi kategória nyertese lett. Erre lehet és kell építenünk, mert Gönc aranya a barack, az ország számos térségéből keresik a gyümölcsöt és a belőle készült termékeket” – vázolta az irányt a település vezetője. Erre alapozva, a turizmusra építve gondolják tovább városfejlesztési terveiket.

 

Tízezer látogatója volt az első Gönci Barack Ünnepnek. Fotó: PH

 

Elsődleges cél – tudtuk meg –, hogy az egykori diákotthont felújítsák, és a kor igényeinek megfelelő szálláshelyet alakítsanak ki belőle. Elképzeléseik között szerepel a pálos kolostorrom és az Amadé-vár régészeti feltárása és részleges helyreállítása, amire azért is gondoltak, mert 2024-ben Gönc ad helyet a Pálos Települések Országos Találkozójának.

 

„Jelenleg egy városközpont-rehabilitációs programon dolgozunk, hogy a nemrégiben elkészült rendezvényház környezete is mindinkább fogadóbarát legyen. Fontos szem előtt tartanunk, hogy településünk egy élhető, lüktető város képét mutassa” – jelezte a település vezetője. Ebből a szempontból talán nem látványos, de annál fontosabb beruházásként említette Vinter István a Magyar Falu Program pályázati lehetőségéből több szolgálati lakás felújítását. Sikerült néhány útszakaszt is új burkolattal ellátni, és folyamatban van egy játszótér kialakítása is.

 

„A beruházásokat és megfogalmazott célokat a településen élők örömmel fogadták. Bízunk benne, hogy a megvalósításban is támogatják a város vezetését” – mondta a polgármester.

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában