Hirdetés

2022.03.25. 00:00

­A következetes munka eredményeként látványosan fejlődött Szirmabesenyő

A kudarc útjáról eredményesen tudták Szirmabesenyőt a fejlődés pályájára állítani és egy pénzügyileg stabil, élhető, vonzó településsé változtatni.

Szinyei Merse Pál szobrát avatták fel a templom melletti parkban. Fotó: Bujdos Tibor

A település lakói 2019. október 13-án új polgármestert és képviselő-testületet választottak. A település új vezetése anyagi és morális szempontból is egy rossz állapotban lévő önkormányzatot örökölt meg elődjétől. Ennek a folyamatnak a megfordítása érdekében egy olyan programot dolgoztak ki, melyet stabil és átlátható gazdálkodással, valamint az abban részt vevő dolgozók megbecsülésével kívánnak végrehajtani.

 

„Közel két és fél év elteltével bátran kijelenthetjük, hogy a kudarc útjáról eredményesen tudtuk Szirmabesenyőt a fejlődés pályájára állítani és egy pénzügyileg stabil, élhető, vonzó településsé változtatni” – jelentette ki Bodnár Krisztián polgármester.

 

„A kötelezően ellátandó feladatok biztosításán túl célunk a takarékos, átlátható és biztonságos működés és településüzemeltetés, a szociálisan rászorultak támogatása és különböző beruházások és fejlesztések megvalósítása. Országgyűlési képviselőnkkel, Csöbör Katalinnal nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Ennek hozománya, hogy a folyamatos pályázati lehetőségek útján látványosan fejlődött, valamint épült-szépült településünk.”

 

Bölcsődebővítés és új piactér

 

A pályázatok közül a két legnagyobb beruházást, a bölcsőde további bővítését és a piactér megépítését emelte ki a polgármester, összesen közel 205 millió forint értékben, melyek reményei szerint már az idén megvalósulnak.  A Magyar Falu Program keretében és egyéb források által elnyert támogatásaik összege közel 105 millió forint.

 

„Meg kell még említeni a külterületi kerékpárutat, mely egy régebbi pályázati forrásból valósul meg 74 millió forint összegben – folytatta Bodnár Krisztián. – Több pályázathoz jelentős önerő biztosítására is szükség volt, valamint saját erőforrásaink bevonásával egyéb területeken is látványos fejlődést sikerült elérni az elmúlt években. Köszönhető ez a megfontolt és a stabil gazdálkodásnak, valamint a kedvező gazdasági körülményeknek. Így jelentős beruházásaink: az óvoda bővítése, az iskola vizesblokkjainak, folyosójának és külső környezetének, parkolóinak felújítása, buszmegállók cseréje, parkolók építése, közterületeink átépítése. Nagy örömünkre szolgált, hogy sikerült megvalósítani terveinket és méltó környezetben elhelyezni a világhírű festőművész, Szinyei Merse Pál szobrát a római katolikus templom szomszédságában kialakított parkban, mely Szirmabesenyő egy új, látványos és közkedvelt színfoltja lett.”

 

Bodnár Krisztián polgármester

 

Közösségépítő programok

 

„A településünk fejlődése nem csak anyagi gyarapodás igényeként értelmezendő, hiszen célul tűztük ki az itt lakók helyi identitásának erősítését, lokálpatrióta közösséggé formálását is. Az elmúlt időszak ennek az elképzelésünknek a pandémia miatt nem kedvezett, ennek ellenére igyekeztünk rendezvényeket, programokat szervezni, új hagyományokat teremteni. Természetesen törekedtünk nemzeti ünnepeink és emléknapjaink méltó megünneplésére is” – fogalmazott a polgármester. 

 

„Környezetünk védelme, megóvása jegyében több programunk is volt. Kiemelkedik az Élet Ligetben a faültetés. Itt köszöntöttük településünk újszülöttjeit, valamint megünnepeltük a tavalyi évben elültetett fák első évgyűrűit. Jelentősebb eseményeink az évenkénti adventi programsorozat, a jeles napok és egyéb közösségépítést szolgáló kulturális és sportrendezvények.”

 

„A képviselő-testülettel a célom, hogy a meghatározott programpontokat a ciklus végére ne csupán teljesítsük, hanem lehetőségeinkhez mérten túl is szárnyaljuk azokat. Ennek érdekében a saját elképzeléseinken túl a lakosság igényeit, észrevételeit is folyamatosan figyelemmel kísérjük. Továbbra is fontosnak tartjuk, szívügyünknek érezzük településünk fejlődését, azt, hogy munkánk, döntéseink következtében az itt élők otthonuknak érezzék Szirmabesenyőt.”

 

„További elképzeléseink a jövőre nézve, hogy folytassuk a megkezdett utat a fejlesztések és fejlődés területén. Legnagyobb kihívásnak és egyben a legmegtisztelőbb feladatnak tartjuk a Szirmay-kastély külső-belső felújítását és helyiségeinek aktív közösségi élettel történő megtöltését. Évtizedek óta vár erre Szirmabesenyő. Terveink között szerepel kerékpárút-hálózat létrehozása, melyhez szorosan kapcsolódik a vízelvezetési rendszer megújítása is. A tervek már elkészültek, de ilyen nagy volumenű beruházás megvalósításához szükséges pályázatok útján további forrásokat keresnünk, találnunk.”

 

„Az eltelt időszak megmutatta, hogy a képviselő társaimmal végzett kemény és következetes munkánk, törekvéseink, valamint közéleti szerepvállalásaink azok, amelyek közelebb vihetnek a lakosság elégedettségéhez és a belénk fektetett bizalom megszolgálásához” – összegzett Bodnár Krisztián.

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában