Hirdetés

2022.03.25. 00:00

A kondóiak élhetőnek tartják településüket

Nagy számban vásároltak ingatlanokat a 25–35 év közötti generációhoz tartozó fiatalok a községben, mondta Fajder Gábor, Kondó polgármestere.

Több sikeres pályázat keretén belül korszerűsítette települését az elmúlt években a kondói önkormányzat, tudtuk meg Fajder Gábor polgármestertől. Elmondta, már megtörtént az önkormányzat és az óvoda épületének energetikai korszerűsítése, felújíttatták az orvosi rendelő épületét, és épp most újítják fel a Bányász Tájházat.

 

– Településünk egy 50 lóerős traktorral és egy Volkswagen típusú busszal bővíthette gépjárműállományát a Magyar Falu Programnak köszönhetően – folytatta a polgármester. Sikeresen pályáztak egy közterületi játszótér megépítésére is, amely a Művelődési Ház udvarán kap majd helyet, remélhetőleg tavasszal a gyermekek már használatba is vehetik.

 

Fajder Gábor, Kondó polgármestere. Forrás: Ádám János

„A csapadékvíz-elvezető rendszerrel reméljük, megoldódnak a hirtelen lezúduló esőzések okozta problémák” - Fajder Gábor

 

Településük számára talán a legfontosabb beruházásuk a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése volt, a polgármester bízik benne, hogy ezzel megoldódnak a hirtelen lezúduló esőzések által okozott problémák.

 

– Településünk minden járdaszakaszát sikerül lassan megcsináltatnunk, a buszfordulónk aszfaltburkolatának javítása már megtörtént, az idei évben sikeresen pályáztunk külterületi utak javítására, így a pincesor zúzott köves burkolása is megtörténik – sorolta még. Hozzáfűzte: a kondóiak pozitív visszajelzései arra utalnak, hogy településük fejlődése jó úton halad.

 

– Minden lehetőségnek, amivel településünk értékei növekednek, együtt tudunk örülni, és bizonyítóerejű az is, hogy Kondón nagy számban vásároltak ingatlanokat a 25–35 év közötti generációhoz tartozó fiatalok. Számunkra nagyon fontos, hogy az itt élők élhetőnek tartsák a települést, azon dolgozunk, hogy ezt biztosítani tudjuk.

 

Kondó önkormányzata minden pályázati lehetőséget próbál kihasználni. 2022-ben is már több pályázati támogatást igényeltek. Településük minden önkormányzati tulajdonban lévő útszakaszára, a Művelődési Ház energetikai korszerűsítésére, a könyvtár épületének felújítására, illetve az óvoda épületének tetőhéjazat-cseréjére és a belső vizesblokk felújítására is igényeltek támogatást.

 

– A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak, belügyminisztériumi pályázatoknak, illetve a Magyar Falu Programnak köszönhetően fejlődik településünk évről évre. Számunkra fontos, hogy lakosaink olyan élhető településen tölthessék mindennapjaikat, ahova szívesen térnek haza. Mi ezen dolgoztunk és dolgozunk – hangsúlyozta Fajder Gábor polgármester. 

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában