Hirdetés

2022.02.16. 15:50

Ismét állami tulajdonba került a Kácsi fürdőként ismert terület!

Forrás: BNPI

Kács nevét sokan a fürdővel és a táborozással kapcsolják össze, ami nem is véletlen. Nyaranta több száz, akár ezer gyerek üdült ezen a csodálatos helyen és fürdött a hidegvízű strandon. Ezek a gyerekek időközben felnőttek és amikor az ország bármely részéről erre járnak, szívesen nosztalgiáznak, mutatják meg a helyet gyermekeiknek, unokáiknak.

 

A privatizáció során magánkézbe kerülő épület együttest sajnos sok-sok éven át nem lehetett megtekinteni, állapota egyre siralmasabb lett, a tulajdonos pedig semmit nem tett állagmegóvás érdekében.

 

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság négy évtizedes monitoring munkája során vált ismertté, hogy a Kácsi fürdő forrásai egyben Európa egyik legértékesebb, Magyarország legkülönlegesebb csigáinak élőhelye is. 

 

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Tállai András országgyűlési képviselő Úr segítségével saját forrásból megvásárolta a Kácsi „fürdő” területét, így az 2022. januárjától immáron a Magyar Állam tulajdona.  

https://www.bnpi.hu/msite/194/2ce57ff46a681eaea5fe8f9b3a762721.jpg

A kácsi helyszínen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság elsődleges szempontja a természeti értékek megóvása, a védett hideg és langyos forráscsoport, valamint a különlegesen értékes csigák és élőhelyük megőrzése. 

 

Az életveszélyes épület komplexum fenntarthatóságának vizsgálata, biztonságba helyezése, helyreállítása jelentős időt és költséget igényel. 

 

Ezután kerülhet meghatározásra az épületek további használati célja és a szükséges finanszírozási háttér biztosítása.

 

Az Önkormányzat a Nemzeti Park Igazgatósággal közösen azon fog munkálkodni, hogy a természeti értékek védelme mellett az anyagi források függvényében a terület fenntartható bemutatására is mielőbb sor kerüljön. 

 

A biztonsági intézkedések megtörténtéig a kedves Látogatók türelmét és megértését kérik!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában