Hirdetés

2021.12.29. 17:01

Kerékpárút, ami összeköt: Gönc - Hidasnémeti

Sikeresen befejeződött Gönc Város Önkormányzata, mint konzorciumvezető és Hidasnémeti Község Önkormányzata, mint konzorciumi tag társulásban a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretén belül „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” tárgyú felhívásra TOP- 3.1.1-16-BO1-2017-00011 kódszámú pályázata, mely 416.925.499 Ft 100%-ban vissza nem térítendő támogatásból valósult meg.

A konzorcium mintegy 420 millió forintból valósította meg a két település közötti kerékpárút kiépítését. Ennek köszönhetően mintegy 4 km hosszan, biztonságos körülmények között biciklizhetnek a környezetbarát közlekedési módot választó helyiek és a kerékpáros turizmus szerelmesei a két település között is. A kerékpárút kialakításakor fontos szempont volt, hogy átjárhatóvá tegye a két térséget: Zemplént és Abaújt.

 

A fejlesztés kerékpárforgalmi létesítmények kiépítésével és felújításával, közlekedésbiztonsági elemek elhelyezésével járul hozzá az élhető települési környezet kialakulásához és a turizmus fejlődéséhez. Az idelátogató turisták szívesen fedezték volna fel korábban is kerékpáron a zempléni és abaúji táj szépségeit, de megfelelően kiépített és biztonságos kerékpárút hiányában ez kevésbé volt vonzó.

 

A hidasnémetiek mostantól kerékpárral is könnyen és biztonságosan érhetik el a járási központban lévő munkahelyüket, a hivatalokat, az egészségügyi intézményeket és egyéb szolgáltatásokat. Az autó helyett a mindennapos kerékpár használat hozzájárul az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez.

 

A tervek között szerepel, hogy a jövőben ez a kerékpárút további szakaszokkal bővül majd, így a Zemplénben kerékpározók Abaújba, sőt Szlovákiába is átkerekezhetnek. A most megépült szakasz ugyanis kapcsolódik egy nemzetközi projekt keretében megépült kerékpárúthoz, mely Hidasnémetitől a szlovákiai Perényen át Abaújvárra, onnan Telkibányára érkezik.

 

Tervezik, hogy olyan kerékpárúttal kötik össze Telkibányát és Pálházát, ami pedig csatlakozhat a Sárospataktól Kassáig tartó bicikliúthoz. Akkor Gönctől akár Kassáig is el lehet jutni majd két keréken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában