PR cikk

2011.09.21. 09:06

Most jól kinevethetjük magunkat!

Bödőcs Tibor fellép Hajdúszoboszlón október 2.-án a Kovács Máté Városi Könyvtár és Művelődési Központban önálló estjével amivel garantáltan szerezhet egy nagyszerű élményt. Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen.

Bödőcs Tibor fellép Hajdúszoboszlón október 2.-án a Kovács Máté Városi Könyvtár és Művelődési Központban önálló estjével amivel garantáltan szerezhet egy nagyszerű élményt.

Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen.

Bödőcs Tibor a kortárs humor egyik legfontosabb és egyben legnépszerűbb szereplője. A műfaj, amit űz, a „stand-up comedy", azaz kiállni egy színpadra egyedül, majd beszélni, úgy, hogy közben nem csak a közönség reagál a poénokra, hanem mindez visszafelé is működik. Aki hallotta már élőben őt, tudja, hogy több helyről is merít. Humorforrás számára a hely, ahol felnőtt mindaz amit megél, de ugyanígy a közélet, a kultúra is terítékre kerül, ahogy több abszurd és szórakoztató egyházi élményt elmondott már a színpadon. Bödőcs Tiborral önálló fellépésein találkozhatunk szerte az országban, de állandó fellépő a Magyar Rádió és több televízió műsoraiban. Kétszer nyerte el eddig a Bon-bon-díjat, és tavaly megkapta a Karinthy-gyűrűt.

Legközelebb  Hajdúszoboszlón a Kovács Máté Városi Könyvtár és Művelődési Központban találkozhatunk vele önálló estjén 2011 október 2-án 18.00 órától.

Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen.

Belépőjegy ára 2500 Ft.

Jó szórakozást kívánunk!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában