Ózd hírei

2019.03.18. 19:15

A komfortérzet jelentősen javult Ózdon

Ózd - Nyolcvanmilliót költöttek az iskolára: megszüntették a beázást, kisebb lett a hőveszteség.

Ózd - Nyolcvanmilliót költöttek az iskolára: megszüntették a beázást, kisebb lett a hőveszteség.

Évtizedek óta hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak abban az iskolában, amelyet most a tankerület segítségével sikerült részben felújítani. A Sajóvárkonyi ÁMK régi stílusú épületét még az 1870-es években húzták fel, tehát lassan másfél évszázados múltra tekint vissza. A peremkerületben az oktatás szempontjából kiemelten fontos volt az a nyolcvanmillió forintos munka, amely az elmúlt hónapokban valósult meg.

Most már sokkal komfortosabban érezzük magunkat mi, felnőttek és a gyerekek is.” Obbágy Csaba

Elodázhatatlan volt

– Mint minden felújításnak, így ennek is van látványos része, de a Kazincbarcikai Tankerület segítségének köszönhetően sok aprólékos feladatot is el tudtunk végezni – fogalmazott Obbágy Csaba iskolaigazgató. – Nagyon időszerű, már-már elodázhatatlan volt, hiszen annak idején az iskola egy lápos, vizes területen épült, így az alap és a falak folyamatosan áztak. Most már sokkal komfortosabban érezzük magunkat mi felnőttek és a gyerekek is, és olyan alapvető, balesetveszélyesnek tartott feladatokat végeztünk el, ami lényeges volt a nyugodt tanítás szempontjából.

Obbágy Csaba a konkrétumokkal kapcsolatban kiemelte: megvalósult a régi, salétromos falak, valamint a lapos tetők szigetelése, és a nyílászárók cseréjét is végre tudták hajtani. Korábban a korhadt ajtók és ablakok miatt nagy volt a hőveszteség, de egyéb más problémák is fakadtak ebből. Most már a torna- és a technikaterem fölött sem kell beázástól tartani, emellett nagy jelentőséget tulajdonítanak a fából készült előtetőknek, valamint az udvari színpad befedésének is.

Sok aprólékos feladat

– A mi iskolánkban nincs olyan zárt tér, aula, ahol ünnepséget lehetne tartani, ezért ezen a részen és a szemközti kultúrházban tartjuk az iskolai programjainkat – tette hozzá Obbágy Csaba. – Ezért is fontos volt, hogy ezek a közösségi terek ismét méltó körülmények között fogadhassák a tanulókat, valamint a hozzánk érkező vendégeket. Nagyon sok olyan aprólékos munkát végezhettünk el, amire a szándék és az akarat ellenére soha nem volt elegendő forrás. Éppen ezért nagyon hálásak vagyunk a fenntartó Klebelsberg Központnak és a barcikai tankerületnek is, hiszen az anyagi forrást ők biztosították ehhez a fejlesztéshez.

Új iskola?

Obbágy Csaba ugyanakkor hangsúlyozta, hogy hosszú távon egy új iskola építése jelenthetne megnyugtató megoldást. Légvonalban alig egy kilométerre található a másik peremkerületi intézmény, a táblai iskolával összefogva szeretnék a jövőt tervezni.

– Kis tóban vagyunk, egy vizenyős, lápos területen, ahol a régi épületeknek a pincéjében még nyáron is áll a talajvíz – indokolt az iskolaigazgató. – Az őseink masszív falakat építettek, mégis a tégla magába szívta a nedvességet. Ezen valamelyest most sikerült javítani, de ez a helyzet vélhetően soha nem szüntethető meg végleg. Több, ehhez hasonlóan idős épületben zajlik az oktatás. Táblában is régi már az iskola, így ha meglenne az akarat, a szándék és a pénzügyi fedezet, akkor valóban az új építésű intézmény jelentené a végleges megoldást.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!